Grill ételekHúsételekKedvenceim

Kolbászhússal töltött szűzpecsenye sütőtök pürével

A múltkor a Spar-ban a húspultban azt láttam, hogy olyan szűzpecsenyéket árulnak, amit kolbászhússal töltöttek meg. Úgy gondoltam, hogy ebből egy nagyszerű ebédet lehetne rittyenteni a grillen, úgyhogy vettem még bacon-t, a körethez valók pedig otthon is megtalálhatók voltak.

A hússal sok tennivaló nem volt, sóztam, borsoztam és a képek szerint bebugyoláltam őkelmét baconnel.

Ahogy a fotókon is látszik, először a húst közepes lángon szépen átsütöttem, a fontos az volt, hogy a bacon héj szépen megpiruljon, majd pedig egy sütőpapírba bugyoláltam a húst – és így sütöttem át a főételt.

A sütésnek ez a módja azért volt fontos, hogy a kolbászhús is teljesen átsüljön illetve az, hogy az étel ne száradjon ki, szaftos maradjon a végén.

Köretként sütőtök pürét gondoltam, amihez fel is daraboltam egy kisebb tököt. A kockákat kevéske vaj és olaj alapon lesütöttem, lepirítottam egy lábasban, majd pedig két fej burgonyát pucoltam, daraboltam.

Amikor a burgonya és a sütőtök már kezd puhulni, akkor fűszereztem a leendő köretet. A mozsárba fokhagyma és kakukkfű került, majd ezt a kombót illetve sót, borsot és gyömbér port szórtam az alapba, amiket alaposan össze is dolgoztam. Egy püré akkor király, ha sok-sok vaj van benne, ez most nálam is így lett, majd egy kis tejföllel tettem még selymesebbé a köretet. Még a lábasban összetörtem a püré alapanyagait, ha nagyon fancy lettem volna, akkor át is passzírozhattam volna egy szűrőn – de én ezzel nem tökörésztem.

És akkor lássuk, hogy milyen lett a végeredmény…