London 2022/2023 – VI.
Január 4, szerda. Lassan gyakorlattá válik, hogy ébredés után rögtön az ablakhoz ugrok, és megnézem, hogy esik-e. Tudtam én, hogy Anglia illetve az egész sziget élete az időjárás szeszélyessége bűvöletében zajlik, de azt nem gondoltam, hogy én is ennyire rá leszek kattanva, hogy mikor esik ez a fránya eső… Nos megint ezzel kezdem a napot, de szerencsére azt mondhatom, hogy bár esik, de nem szakad.
Azért az utolsó londoni reggelit is full brit módon fogyasztom, vagyis bab, bacon, tükör tojás, pirítós, … szóval minden ott van a tányéron.
A mai cél a Buckingham Palota illetve az őrségváltás – mert életem párja azt olvasta ki, hogy talán ma lesz az év első produkciója. Mivel nagyon év eleje van, így az információk kissé ingoványosak, de mit veszíthetünk. Ismét metró, a cél a Victoria megálló. A kijáratnál már feltűnő, hogy elég sokan vonulnak abba az irányba, ahova mi is igyekszünk – majd egyre több a bobby is a környéken illetve látszik, hogy lezártak már utcákat is – vagyis valószínű lesz itt valami.
Pont akkor érünk a palotához, amikor elkezdődik a ceremónia. Rengeteg ember van a téren, a kordonok mögött – de a helyi rendőrök szuperül kezelik a helyzetet. Vannak itt gyalogos, lovas, autós és bicajos zsernyákok is – határozottan, de nagyon udvariasan terelgetik a nagyérdeműt, kb úgy ahogy nálunk sohasem történne egy ilyen szituban. Az ingyen cirkuszt – mert azért lássuk be, ez azért egy nagyon látványos cirkusz volt – nem írom le, mert azt úgyis látni kell. Lényeg, hogy le-föl masíroznak skót dudások majd katonazenészek is, vonulnak a katonák le-és fel, közben a bobby-k irányítják a lökött turistákat. Az tuti, hogy a monarchia megadja az adófizetőknek és a turistáknak azt a látványt, amiért ide jövünk nagyon sokan – és amit nagyon élvezünk is.
Mivel este repülünk haza, így olyan óriási programot nem terveztünk, egyszerűen csak szépen el szeretnénk köszönni a várostól, mászkálunk, még élvezzük London hangulatát. Szerencsére a két kitömött hátizsákunkat nem kell cipelni, mert a szállodában ott tudtuk hagyni – úgyhogy így sokkal kényelmesebb a séta. Visszaballagunk a tömeggel a Victoria megállóhoz, ismét metróra szállunk, majd a cél a Borough Market, ami pár napja még zárva volt – ma azonban már feltehetően teljes üzemben dolgozik.
Ahogy sétálunk a klasszikus londoni utcákon a piac felé, az egyik utcában egy kis park bejárata előtt mennénk el. Először azt hisszük, hogy ez is egy olyan közösségi kert, mint amilyen Helsinkiben, Berlinben, Budapesten és egyéb nagyvárosokban létesül egyre nagyobb számban – de kiderül, hogy óriásit tévedünk. A hely neve: Crossbones Graveyard, ami már meg is magyarázza, hogy hol is vagyunk. Ez London szegénynegyedének az egyik legnagyobb temetője, emlékparkja. Az egyik helyi civil tart is nekünk egy rövid kis idegenvezetést, amiből igencsak keveset értünk – de pótoljuk az útikönyvvel. Szóval itt több mint 15.000 elhunyt csontjai hevernek a föld alatt – az utókor pedig ilyen érdekes megoldással, egy ilyen emlékparkkal próbál emlékezni ezekre a szegény emberekre.
Az utca végén látunk egy gyönyörű épületet, egy pub-ot (Rose & Crown), ahova úgy érzem, be kellene mennünk. Igaz, még csak egy óra van, de olyan jól néz ki a hely, hogy belülről is látnunk kell. A hely most sem üres, valaki épp az akciós burgerekből válogat, ami engem is vonz – de mivel a piacra készülünk, így elengedem a kajálást. Én kérek egy karácsonyi sört, ami rózsaszínű, Eszter pedig marad a jól bevált cider-nél. Ücsörgünk, élvezzük a helyet, attól függetlenül, hogy alig múlt dél, egész nagy a jövés-menés, fogyasztgatnak az emberek. Nos be kell látni, hogy a brit kocsma vagy pub kultúra teljesen más, mint az nálunk lenne.
Nos csak odaérünk a piacra, ami kvázi két nagy egységből áll – az egyik a gourmet szekció, a másik pedig a klasszikus piac. Persze mi először a hasunkat akarjuk megtölteni – de itt dönteni nem egy könnyű mutatvány. Megyünk vagy két kört, van itt közel- és távolkeleti kajálda, van itt mexikói, van vega, van húsimádó – és mindent itt készítenek előtted. A végén úgy döntünk, hogy először ketten megeszünk egy tál thai kaját, majd utána szintén ketten megeszünk egy arab, csirkés shawarma-t. Fantasztikus ízek, illatok, szuper hangulat jellemzi a helyet – nem kicsi a tömeg. Elég sok a turista is, de szerintem a környékbeli irodákból, irodaházakból is sokan ide jönnek ebédelni, lazulni.
A kiadós kajálás után még végig bambuljuk a piac kínálatát, ami a francia sajtoktól, a horvát termékekig sok mindent felölel. Kedvenc sörözőmben (Wheatsheaf) még iszok egy pohár helyi sört, még nézegetjük a hömpölygő tömeget – ezzel köszönünk el ettől a nagyszerű várostól.
Még visszametrózunk a szállodához, felvesszük a cuccainkat, majd a King’s Crossra sétálunk. Próbáljuk kitalálni, hogy miként fogunk kijutni – így a vasutas sztrájk idején – a Luton reptérre, de olyan egyszerű a dolog, hogy mi csak nézünk. A metróból átsétálunk a Pancrass állomás nemzetközi váróján keresztül, ami tök tiszta, rendezett, teli jobbnál-jobb üzletekkel. Szóval vonulunk, keressük a szemünkkel, hogy vajon majd hol kell vonat jegyet vennünk – mindeközben kvázi besétálunk a reptérre vezető bejáróba. Itt a bankkártyánkkal pittyegünk egyet, hasonlóan a metróhoz – és már a vonaton is vagyunk. A teljesen tiszta és gyors vonattal kiérünk Luton-ba, átszállunk egy ránk várakozó buszra – és már a reptéren is vagyunk. Úgy tettünk meg kb 60 km-t, hogy szinte észre se vettük.
A többi már a szokásos reptéri vacakolás, security szívatás, ücsörgés a nemzetközi váróban, majd repcsi, autó megkeresés – és autózás haza. Este már a saját ágyunkban még egyet gondolkodhatunk azon, hogy milyen furcsa, hogy pár órája még London egyik piacán ebédelgettünk – de hát kérem ez a globalizáció, amit oly sokan olyan hangosan szidnak. Lehet szidni, lehet utálni, de nagyon sok élményt is tud adni, azt hiszem…
Köszönöm, hogy velünk utaztatok, remélem sikerült ismét egy kis színt vinnem a kicsit szürke januárba – és mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy amint teheti, menjen és lásson, akár itthon, akár a nagyvilágban, mert az a tuti, amit a saját szemeddel láttál, amit megéltél.
