Húsételek

Sült kecske lapocka

Még a múltkoriban lépett meg Ági és Pisti barátunk egy frissen vágott kecskecombbal, amit én még akkor szét is szedtem részeire, majd le is hártyáztam az alkatrészeket. Mivel rettenetesen be voltunk havazva, így le is fagyasztottuk őket, most azonban úgy döntöttünk Esztikémmel, hogy itt az idő az egyik hús elkészítésének.

Szép lassan hagytam, hogy engedjen ki a hús, majd agyaltam, hogy milyen módszert is válasszak az elkészítéséhez. Legyen cserép vagy öntöttvas edényben, esetleg valamilyen gyümölcs ágyon a sütőben? Nos szeretek új utakat keresni, úgyhogy az az ötletem volt, hogy a húst befűszerezem, majd bebugyolálom zsírpapírba és alufóliába, majd ezt a kafa kis csomagot dobom a sütőbe. Így is lett…

A melót a fokhagyma pucolásával kezdtem, majd kvázi ék alakú darabokat vágtam a hagyma gerezdekből. Egy éles kés segítségével a húst megtűzdeltem mindkét oldaláról, majd vöröshagymát és szalonnát is szeleteltem. A teraszon vágtam rozmaring és kakukkfű ágakat, majd sóztam és borsoztam a húst.

Ahogy a képeken is látjátok, megpakoltam a húst a szalonnával és a hagymával, majd bebugyoláltam őkelmét zsírpapírba (egyébként rögtön kettőbe, mert úgy lett teljesen jó a pakk). A mesterművemet még alufóliába is csomagoltam, de közben azért a maghőmérőt is beszúrtam a hús középső részébe.

A sütőt alsó-felső sütése állítottam, a hőfokú 200 C-ra lett beállítva, majd mentem a dolgomra.

Közel két óra telt így el, a maghőmérő 95 C- t mutatott, amikor megvizsgáltam a csomagot. Az illat nagyon meggyőző volt, rengeteg saját lé, szaft volt a hús alatt – de még nem volt annyira omlós a lapocka, mint amire gondoltam. Tehát még visszacsomagoltam a combot, majd még 1,5 órát hagytam a sütőben őkelmét puhulni.

Amikor ismét kibontottuk a lapockát, már tisztán látszott, hogy a csontból a hús már magától is le fog omlani, vagyis kész vagyunk.