Levesek

Fűszeres, csirkehúsos vöröslencse leves

A napokban nem igazán volt időnk boltba menni, így egyfajta kamra kiürítési, alapanyag kereső projektre ébredtünk vasárnap. Én azt már sejtettem, hogy valamit lencséből fogok készíteni – de aztán kiderült, hogy pont a kedvenc lencsém, a vörös van itthon – úgyhogy ez már meg is volt. A hűtőben találtam szárzeller csíkokat, a mélyhűtőben szinte mindig van csirkemell is, répa is akadt a kezembe – vagyis a fő elemek már meg is vannak. Most már csak főzni kell, meg kell találni az irányvonalat – ami számomra egy kicsit a keleties ízek felé mutat. Nos jöjjön a recept, vagy valami ahhoz hasonlatos leírás:

Hozzávalók:

  • 2 fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma ( vagy mint most nekem, 1 ek fokhagyma por)
  • 2 kisebb szárzeller
  • 20-25 dkg vöröslencse
  • 20-25 dkg csirkemell
  • 2 szál sárgarépa
  • 1-1,5 tk őrölt kömény
  • 2 tk római kömény
  • 2 tk morzsolt zsálya
  • 3-4 babérlevél
  • víz
  • só és bors
  • csípős fűszerkeverék* vagy chili

Az utolsó összetevőt rögtön el is magyarázom. Én egy spéci fűszerkeveréket tettem a levesbe, ez pedig egy házilag készült, mexikói keverék, amit Tomi fiam és Karina barátnője kreált nekünk, ez pedig a következő összetevőkből áll:

*1 ek chili; 2 tk őrölt római kömény; 1 tk fűszerpaprika; 1/2 tk oregánó; 1/2 tk fokhagymás só; 1/4 tk só; 1/4 tk bors; 1/4 tk cayenne bors.

A két vöröshagymát megpucoljuk, majd nyolc felé vágjuk őket, aztán egy lábasban kevéske olajon lepirítjuk őket. Nem kell nagyon kímélni a hagymákat, hasomlóan, mint a pho levesnél, egészen le is süthetjük őket.

A csirkemelleket kiengedjük, majd felkockázzuk – és alaposan sózzuk, borsozzuk a húsokat. A már piruló hagymák mellé dobjuk őket, majd ezeket is hagyjuk pirulni.

Répát és szárzellert is darabolunk, majd ezek is mehetnek a piruló csirkehúsok mellé. Hagyjuk, hogy a répa egy kicsit karamellizálódjon – majd érkezhetnek a fűszerek és a víz.

Egy ideig hagyjuk, hogy a csirkehúsok puhuljanak, de nem szabad hagyni, hogy teljesen készre puhuljanak, vagyis amikor úgy félúton vannak – akkor jöhet a vöröslencse. Nem kell áztatni a szemeket, gyorsan meg fognak puhulni így is. A főzés vége felé még ízesíthetünk, ekkor állíthatjuk be a csípős ízvilágot is, majd már csak a tálalás hiányzik.