Gyömbéres, kurkumás, joghurtos pácolt, sült csirkecombok
Gyömbéres, kurkumás, joghurtos pácolt, sült csirkecombok
Valami egzotikus, izgalmas íz volt a fejemben, amit meg szerettem volna csinálni – de ki akartam hagyni az „indiai” és egyéb curry-s fűszerkeverékeket – így kreáltam magam egy elegyet, ami klassz végeredményt hozott.
Úgy gondoltam, hogy egy klassz joghurtos pác biztos jó alapot biztosít, tehát ez fix volt. A múltkori kísérletem kapcsán még maradt egy darab gyömbérem, amit rögtön meg is tisztítottam, majd reszelőn le is reszeltem egy jénai tálba.
Jöhetnek a fűszerek, mindegyikből 1 kávéskanálnyi: kurkuma, szerecsendió, őrölt kömény, fehér bors, szegfűszeg és chili. Ezeket összekutyultam a joghurttal, öntöttem bele egy kevés szóját és egy fél citrom levét. Lett belőle egy nagyon intenzív, de nem harsogó, kissé csípős páclé, melybe a beirdalt, megsózott csirke felső combokat beleforgattam.
Egy estére ment az egész a hűtőbe, majd másnap alufólia alatt bedobtam a sütőbe párolódni a combokat. Kb 40 perc múlva úgy 220-230 C-os hőmérsékletnél leszedtem az alufóliát, a joghurtos pác rotyogott mint a gejzír – és már csak sütni kellett a húsokat. 2-3-szor meg is forgattam minden húst, hogy érje a közvetlen hő, majd gyakorlatilag kész is voltunk.
Köretként főtt rizst tálaltam, melyre szórtam egy kevés apróra vágott medvehagymát, melyet a szafttal alaposan meg is locsoltam.
Az eredmény? Próbáld ki. Egy vajpuha hús, a csontról szinte kés nélkül is lefejthető volt a hús – a fűszerek pedig olyannyira átjártak mindent, hogy ízélmény volt az egész.
Másnap a szaftot még visszatettük a lángra, besűrítettem egy kis tejszínnel – így pedig még ütősebb lett…