Gombamártással töltött, grillezett csirkemellek és juhtúróval töltött gombafejek
Ezt a grilltálat még a múlt héten kreáltam, de csak most volt időm feltölteni. Talán hétvégi ötletajánlónak beválhat. Gyakorlatilag egy „hűtőgép kisöprő akciót” hajtottam végre, vagyis nagyon grillezni volt kedvem – és azokból az alapanyagokból dolgoztam, amit a hűtőnkben találtam. Nos jöjjenek a részletek, de konkrét receptet senki se várjon… 🙂
Elsőként egy kevés juhtúrót, újhagymát és gombákat találtam – amikből természetesen juhtúrós gombafejek készültek. Az újhagymát apróra daraboltam, a juhtúrót evvel a hagymával és tejföllel kevertem ki, majd a keveréket a bombafejekbe kanalaztam. Snidlinget is szórtam a tetejükre, majd félreraktam őket, hogy a húsokkal is foglalkozhassak.
A gombák tönkjeit szintén apróra vágtam,majd egy fél fejnyi lila hagymával is ugyanezt tettem. Egy serpenyőben a lila hagymát megpirítottam, majd jöhettek a gombadarabok, kevés passzírozott paradicsom – amiből a végén egy sűrűbb, ízletes gombamártás készült el.
Ezt a mártást a zsebszerűen felnyitott csirkemellekbe töltöttem, majd hústűvel lezártam a zsebeket, hogy ne csorogjon ki a mártás. Természetesen a húsokat alaposan besóztam, majd ismét jött egy jó ötlet.
A csirkemellekből „leeső” húscsíkokat, a szíveket felszúrtam egy-egy grillpálcára, majd görög joghurttal kentem meg mindegyiket.
Nos ennyi volt a konyhai előkészület, majd mindent kivittem a teraszra, bontottam egy nagygombosi, kékfrankos rozét, és beindítottam a grillt. Az oldalsó lángra feltettem egy lábast, amiben burgonyákat főztem elő, amik azután majd szintén a grillrácson készülnek el. A húsokat közepes lángon, kíméletesen grilleztem először, hogy klasszul át is süljenek, majd szép lassan megtelt a teljes grillrács, vagyis felkerült rá minden.
Ahogy látjátok, a burgonyákat négyrét bemetszettem, majd egy klassz fűszervajjal tuningoltam fel őket, a csirkemellek pedig kaptak még egy baconös köpenyt is, ami ízben és látványban is hozzájárult a szuper végeredményhez.
A Nagygombos Kékfrankos Rosé 2015 visszafogottabb aromavilágú, elegáns bor. Gyümölcsös és kerek, benne a málna, a cseresznye és a ribizli aromáival, kis mályvacukros édességgel. A kékfrankos Magyarország legelterjedtebb szőlőfajtája, amelyből gyümölcsös, savhangsúlyos és fűszeres száraz vörösborokat készítenek a borvidékeinken, de kiváló alapanyaga a lendületes és friss rozéknak is.