Levesek

Tejszínes répaleves húsgombócokkal

Tejszínes répaleves húsgombócokkal

168

Valami olyan levest szerettem volna készíteni, amiben húsgombócok vannak. Mivel elég szegényes volt a hűtőben a felhozatal, ezért a legegyszerűbb megoldást választottam – vagyis tejszínes répalevest készítettem a betéthez. Nagyon jó választás volt, szép látvány és finom ebéd kerekedett belőle.

Kezdjük a gombócokkal, ha már úgy is erre vágytam. Kb fél kiló darált sertéshúst egy tálba dobtam, majd megsóztam, borsoztam, ütöttem bele egy tojást és megszórtam zsemlemorzsával, ja és egy fej ledarált vöröshagymával. Ezt a kombót villával egyenletesre dolgoztam, majd közel azonos méretű, nem túl nagy gombócokat kreáltam belőle. A gombócokat húsleves és víz elegyében előfőztem.

A leves a szokásos formula szerint készült: vajon megdinszteltem vöröshagymát, majd bele dolgoztam egy kevés lisztet, kevés húsleves levével felengedtem az alapot – melybe jöhettek a felkarikázott répák. Fedő, főzés/párolás addig, amíg a répák vajpuhák nem lettek. Ekkor felengedtem még húslevessel, jöhettek a fűszerek: só, bors, petrezselyem, majd a botmixerrel simára dolgoztam az egészet. Kevés tejszín, egy forrásnyi idő, majd jöhetnek az előfőzött gombócok – és már lehet is tálalni.

134

136

137

139

146

141

152

135

138

143

167

168

174

Vélemény, hozzászólás?