Chilis, csokoládés, vörösboros marharagu
Már nagyon régóta terveztem, hogy valami csokis-chilis húst fogok itthon készíteni, de úgy gondoltam, hogy mindaddig ezt hanyagolom, míg az erre megfelelő hús nem áll a rendelkezésemre. A napokban a hentesünknél nagyon szép és egészséges marhahúsokat kaptunk, így belevágtam a projektbe.
Persze az ötlet nem az enyém – jó pár évvel ezelőtt a fővárosban egy mexikói étteremben vacsoráztunk Eszterrel, ahol én egy ilyesmi ételt kóstoltam, ami olyan maradandó élmény volt, hogy ki kellet valami hasonlót próbálni.
A műveletsor a marhahús megtisztításával, majd egyenletes felkockázásával kezdődik. Ha megvagyunk velük, akkor beforgatjuk az egészet lisztbe – és forró zsiradékban vagy olajban elősütjük a kockákat úgy, hogy lehetőség szerint ne ragadjanak össze. A húskockák finoman megpirultak, félretesszük őket, majd megdinsztelünk két fej vöröshagymát.
Az elősütött marhahús kockákat megsózzuk, borsozzuk, római köménnyel és oregánóval és chilivel szórjuk meg – majd a vöröshagymára dobáljuk őket, öntünk az edénybe vörösbort, és elkezdjük párolni az egészet. Na mi hiányzik még a raguhoz? Hát a csoki. Én nem toltam túl a cuccot, egyszerűen egy sima Tibi étcsokit szántam a műveletre, aminek kb a 3/4-e bele is ment a raguba.
Innen két óra laza, takaréklángon történő párolás következett, melyet időnként egy-egy kavargatással megtörtem.
Míg a húsok puhultak, addig Eszter segítségével előkészítettük a pitákat – amik majd a köretet képezik. Az arányok: 1/2 kg liszt, 1,25 dkg élesztő, 1/4 teáskanál cukor, 1/4 evőkanál só, 2,5 dl langyos víz. Az összetevőket összegyúrtuk, majd egy órát hagytuk pihenni őkelmét.
A tésztából ökölnyi méreteket szedünk ki, majd lepényeket formázunk mindből – amit sütőpapíron betolunk a forró sütőbe. Amikor aranybarnák, akkor tálalhatunk is.
A húsok a két óra letelte után vajpuhák, a csoki, a vörösbor és a chili olyan egyveleget képeznek, amelyek a végén harmonikussá válnak. A végső íz nem csokis, szinte alig érződik, hogy vörösborban párolódott – a chili pedig enyhén csíp, de mégsem harsogó.
Érdemes kipróbálni, mert egy ilyen étel után egészen máshogy viszonyulunk majd a csokoládéhoz.
