7 éves a Húsimádó blog – azaz először tálalok és fotózom, majd ezután eszünk

Soha sem gondoltam, hogy valaha fogok egy ilyen kis összefoglalót írni a blogom elmúlt 7 évéről – de hát hát korábban azt sem gondoltam, hogy én valaha blogot fogok írni, erre tessék … most itt ülök és mesélek.

Nos hogy is kezdődött? Hát úgy, hogy világ életemben érdekelt a konyha, mindig főzicskéztem valamit, már gyerek fejjel is kipróbáltam néhány receptet, volt hogy megleptem az édesanyámat az általam készített, nem teljesen profi palacsintáimmal, majd örök barátommal, Arcsival – a gimi vége felé – már komolyabb ételekbe is belefogtunk – amiket aztán vihar gyorsasággal fel is faltunk együtt.

Majd érkeztek a gyerekeink, a feleségem a gyes időszaka alatt igazi konyhatündérré vált, én dolgoztam és próbáltam elindítani közös életünket, így sokkal kevesebbet tudtam kutlászkodni a konyhában, majd amikor már a srácok elkezdtek felcseperedni, akkor rám talált a kerti grillezés, a bogrács és szabadtűzi sütögetés – ami azt eredményezte, hogy a Sarudon töltött időnkben – nagyon sok hétvégén – én főztem és sütöttem a főételeket, míg Eszterem a kalácsok, a sütik és a befőzés mezején szorgoskodott. Ekkor már a srácok is be-be segítettek nekünk, így kerültünk oda, hogy Tamás fiammal egyre többet főztünk már nem csak a kertben, hanem itthon, a konyhában is, ami odáig fajult, hogy volt amikor már Eszterem próbálta tőlünk visszaszerezni a konyháját – kevéske sikerrel.

197

És ekkor jutottam el oda, hogy javasoltam Tominak, hogy valahogy rögzítsük már az általunk lefőzött, kipróbált recepteket, ételeket saját magunknak, készítsünk egy-két fotót ezekről az ételekről – de ez őt nem hozta igazán lázba. Én keresgettem a lehetőségeket, azt hogy miként tudok magamnak készíteni egy online recept könyvet vagy füzetet – majd jött a blog.hu -s platform, aminek nevet is kellene adni. Mivel világ életemben főételt csak úgy tudtam elképzelni, hogy abban húsnak kell lennie, így viszonylag könnyen jött a Húsimádó megnevezés – de egyébként is úgy voltam vele, hogy ezt csak magamnak és a családnak fogom rögzíteni – sose gondoltam, hogy nekem  egyszer OLVASÓIM lesznek…

img_20200426_104959.jpg

Szóval így kezdődött, majd az Index kipakolta az egyik főzésemet, amit elolvasott talán 7 ezer emberke – én pedig sokkot kaptam. Este meséltem Eszternek, hogy képzelje el, mi történt velem – és ekkor kicsit meg is változott az életem. Megváltozott, mert eddig bármit is bénáztam, az max a családtagokra és rám tartozott, de ezt követően lett egy újabb szereplő az életemben, az életünkben – az olvasóim. Röhejes, de tényleg így lett. Eszter a megmondhatója, hogy hányszor hangzott ez a kifejezés a konyhánkban akár viccesen, akár komolyan: Mit szólnának ehhez az olvasóim? Ugyanis egy idő rá kellett jönnöm, hogy oké, hogy én egy lelkes amatőr vagyok, de amikor egy-egy ételem leírását 4-5-15-25 ezer ember elolvassa, ne adj isten lefőzi – na annak azért már van súlya.

És igen, a számok. Nos egy idő után – valaki bevallja, valaki nem – egy blogger életében nagyon fontossá válnak a számok, az hogy mennyien olvasták el a receptet, a bejegyzést, mert számunkra ez az egyik legfontosabb visszajelzés. A másik a kommentelés, ami egy nagyon jó és hasznos visszacsatolás – de ami nagyon gyilkos is tud lenni, erről tudnék sokat mesélni. Talán erről csak annyit, hogy pont egy éve zártam le a kommentelés lehetőségét a blogomon, mert egyszer-egyszer olyan alpári, olyan sértő, kultúráltalan hangnem került a hírfolyamba, amit már nem tudtam és nem is akartam elviselni – így inkább ezt az utat választottam. Hozzá kell tennem, hogy a megelőző hat évben én nagyon sokat tanultam a nálam okosabb és ügyesebb kommentelőktől, nagyon sok és szép, dicsérő bejegyzést is kaptam, de ott volt egy pár arctalan, gyakorlatilag névtelen, frusztrált ember, akik abban élik ki magukat, hogy másokat érdemtelenül a sárba tapossanak – nos ez nekem nem hiányzott.

image00058_1.jpg

Mivel én a hétköznapokban is számokkal dolgozom és a barátok is sokszor kérdeznek erről – így néhány, számomra is fontos számot megosztanék veletek. Tehát a 7 év alatt több mint 1,2 millió egyedi olvasó volt a blogomon, ami azt is jelenti, hogy minden tizedik magyar polgár már legalább egyszer járt a Húsimádó blogon, de összességében is a 3 milliós oldalletöltésnél járok, ami azt is mutatja, hogy sokan többször is visszajárnak hozzám olvasgatni, főzicskézni vagy feltöltődni. Napi szinten az olvasottság azt mutatja, hogy ha épp semmit sem teszek fel, akkor 5-600 oldalletöltés jelentkezik, de ha van valami friss tartalom, akkor ez a szám ezres, sokezres lesz pár napig. Hogy hány étel és recept van fenn nálam, azt meg lehetne számolni, de az tuti, hogy ha csak a húsételeket és a leveseket összeadom, az kb 500 féle étel – és akkor a többiről nem is beszéltem. Nem állítom, hogy minden étel, amit lefőztem a fejemben van – mert nincs, de olyan szinten nincs, hogy volt rá példa, hogy szerettem volna megfőzni valamit, ami jó ötletnek tűnt, majd a Google feldobta a saját receptemet… No comment 🙂

Mik a legnagyobb sikereim? Nos nyálasnak tűnik, de a gyerekeim, a családom. Tamás fiam napi szinten főz magára, időnként a haverokra, a bulik, a közösségi életük arról is szól, hogy Tamás készít valami indiai ételt, vagy gyúr egy pizza tésztát – szóval az Ő hobbija is a sütés, a főzés. Viktorom nem ekkora konyha guru, de Fruzsival Finnországban már önálló háztartást vezetnek, Fru nagyon jól főz – egy csomó finn kaját már Tőle loptam, de Viktor is felvette a kesztyűt – és például a kinti finn és nemzetközi kollégáknak magyar estet is tartottak, ahol természetesen Ők főztek. Ádám fiam nagy fogyasztóm, az Ő kis autisztikus világában a legnagyobb dicséret az, hogy “Apa, Hmmm”. Eszterem még mindig a nagy támaszom, az Ő háziasszonyi rutinja nekem mindig nagy segítség – és nagyon örülök, amikor le tudom nyűgözni valami szép és finom fogással – még úgy is, hogy szegényt időnként kitúrom a konyhából. Az egyik legnagyobb dicséret azonban az, amikor az anyukám megkérdezi, hogy egy-egy adott ételt én hogy szoktam csinálni – nos ilyenkor mindig büszke vagyok, mert azért Ő is nagyon jól süt és főz.  Édesapám a maga nyolcadik ikszével már nem nagy fogyasztó és az ízlése is elég konzervatív, de amikor leviszünk neki egy-egy különleges, szépen tálalt ételt, akkor kiderül, hogy sokkal nyitottabb Ő, mint sokszor gondolnánk. Vicces az, hogy amikor egy 15 dekás marhahússal és egyéb csodákkal megpakolt hamburgert leviszünk Neki – akkor jön a hír, hogy simán beburkolta az egészet – és akkor csak nézünk, hogy azért van ott még étvágy…

Image00035

Persze voltak olyan sikereim is, ami nem a családhoz volt köthető. Ilyen volt az, amikor az egyik gasztroblogger találkozón az én ételem kapta meg a legjobb recept díját, de az is büszkeséggel töltött el, hogy a forralt borom az egri Szépasszonyvölgy legjobb receptje címet hozta meg nekem, de volt egy bor/étel recept verseny is amit én és az ételem nyertünk meg – szóval ezek fontos tényezők. Nagyon megtisztelő volt a mostani pandémiás helyzetben az is, hogy a vidék egyik legjobb chef-je, Macsinka János és a Macok étterem az én egyik ételemet főzte le az egri Kórház és az egri Mentőszolgálat dolgozóinak – amit én természetesen a helyén kezelek, de ami az én amatőr lelkemnek nagyon jól esik.

IMG 3226

Sokan kérdezték már, hogy megéri-e ez nekem – nekünk? Nos én azt szoktam mondani, hogy ha nem lenne egy jól fizető állásom, saját cégem – és fiatalabb lennék egy erős huszassal, akkor meg tudnék belőle élni, de nekem nem ez a cél. Kaptam már pénzt azért, hogy prezentáljak étel, ötletet, fotót – de őszintén nem élveztem annyira, mert volt egyfajta nyomás rajtam, aminek úgy éreztem, hogy meg kell felelni. Többször volt, hogy kaptam eszközt, fűszert, alapanyagot cégtől vagy magánszemélytől azért, hogy színesítsem a receptjeim világát – ezeket ezúton is ismét köszönöm, de nem vagyok egy koldulós influenszer ( most írtam le először ezt a szót ), vagyis én elmegyek a henteshez vagy a boltba, megveszem amit gondolok – és abból főzök.

horvathrozi.jpg

Szintén kérdésként szokott elhangozni, hogy mikor nyitok éttermet? Erre egyszerre szoktunk életem párjával válaszolni: Soha! Nos ezt onnan tudjuk, hogy főztünk mi már többször is nagy társaságnak, 20-30-40 főnek, de az olyan előkészülettel, olyan stresszel és melóval járt, hogy azt nem nekem, nem nekünk találták ki. Egyszer-egyszer belevágunk, mert szeretjük mindketten a kihívásokat, de egy valódi konyhán és pénzért dolgozni, az már más pálya. Tehát a válasz ismét: Soha 🙂

Tervek? Nos sok étel van még a fejemben, amit le szeretnék főzni, de sokszor van az, hogy ugyanaz az étel kerül ki a konyhából, amit már lefőztem – így azt már nem osztom meg Veletek, így például mostanában egyre kevesebbet blogolok. Itt van a mostani nagy szerelmünk, a sushi. Még Karácsonykor kaptam egy kezdő szettet a finn különítménytől, majd kipróbáltam, feltettem a folyamatot és a végeredményt a blogra – és azóta már vagy háromszor készült itthon sushi – de ezt már nem osztom meg, mert csak önmagamat ismételném. Szóval van bennem egy csomó kérdőjel, amik majd kiegyenesednek – de ha van valami jó és hasznos ötletem, azt biztos megosztom Veletek. Amit látok, hogy az utazási bejegyzéseim nagyon népszerűek, azokat szeretném folytatni – persze majd akkor ha ez a ….. vírus végre eltűnik az életünkből.

Image00037

Nos így magamat és a blogomat ünnepelve – ennyi jutott eszembe. Szeretném megköszönni mindenkinek az eddigi odafigyelést, visszajelzést, igyekszem majd hozni a formámat ezután is. Legnagyobb köszönet volt barátnőmnek, Eszternek és a magzataimnak szól, mert Ők azért ismerik a bloggerkedés azon árnyoldalát is, amikor is “először tálalok és fotózom, majd ezután eszünk”, és amikor elhangzik az a mondat, hogy “apa ne tökölj már, éhen halunk…”

Szóval kösz Nektek, kicsi családom, én is szeretlek Benneteket. 🙂

ui: Azért kaja nélkül nincs blogbejegyzés

Joghurtban pácolt, currys nyúlcombok

image00015.jpg

image00003_2.jpg

Hozzávalók:

  • 4 db nyúlcomb
  • 1 ek római kömény
  • 1 ek őrölt gyömbér
  • 2 ek curry por
  • 1-2 dl joghurt
  • 1 dl fehér bor
  • só és fehér bors
  • rizs

A római köményt, a gyömbért és a curry port egy jénai edénybe tesszük, majd joghurttal krémesen simára keverjük. A combokat még nem sózzuk, csak simán átforgatjuk a pácban, majd lefedve hűtőbe tesszük őket. Elmegyünk bicajozni, moziba, színházba vagy csinálunk amihez kedvünk van – majd amikor már 4-6 órát pihentek a húsok, akkor sózunk, borsozunk.

image00004.jpg

image00006_1.jpg

image00009_1.jpg

Egy szélesebb edénybe beleöntjük a pácolt nyúlcombokat, majd kevéske fehér bor kíséretében kb 40-45 percig pároljuk fedő alatt a combokat – de őszintén ne az órát nézzétek, hanem az, hogy mikor válik le a csontól a hús. Ha lágy és puha a hús, akkor sütőben vagy grillen még átpirítjuk a combokat, a megmaradó mártást pedig egy kisebb lábasban redukáljuk, sűrítjük – így kapunk egy nagyon krémes, szuper ízvilágú mártást a rizs mellé. A rizst készíthetjük keletiesen is, vagyis fahéjjal és szegfűszeggel illetve római köménnyel is, de én most maradtam a sima rizsnél, mert a mártás maga annyira meghatározó volt, hogy nem igényelt több ízt.

image00012_1.jpg

image00013_1.jpg

image00014.jpg

image00015.jpg

Vélemény, hozzászólás?