HúsételekKedvenceim

Csirkepaprikás kapros, juhtúrós palacsintával

IMG 3433

A napokban az ebédünket az egri HBH Bajor Sörházban fogyasztottuk el, ahol az egyik menü gyakorlatilag ez volt. Nekem annyira bejött a két ízvilágnak a párosítása, hogy a magam módján elkészítettem ezt a fogást. Nemcsak akkor, most is nagyon bejött, úgyhogy ajánlom másoknak is. Kösz srácok, jó volt az ötlet.

Hozzávalók 5 személyre:

  • 10 db csirke felső comb
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 étkezési paprika
  • 2-3 paradicsom
  • 2-3 ek piros paprika
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • 4 ek tejföl

A palacsintához:

  • 10 dkg liszt
  • 2 tojás
  • 2,5 dl tej
  • csipetnyi só, kevéske cukor
  • szódavíz vagy ásványvíz
  • olaj

A töltelékhez:

  • 35-40 dkg juhtúró
  • 2-4 ek tejföl
  • 2-3 tk apróra vágott kapor

IMG 3378

Mint szinte minden magyar ételnél, a hagyma pucolásával és az aprítással kezdjük a műveletsort. A hagymát fedő alatt megdinszteljük, majd a lángról levéve belekeverjük a jó minőségű piros paprikát.

A csirkecombokat megtisztítjuk, majd a csontok mentén bevagdossuk őket, illetve alaposan be is sózzuk a húsokat. A paprikás, hagymás alapba belepakolgatjuk a combokat, elsősorban arra törekedve, hogy a bőrös felük legyen alul. Fedő mehet az edényre, majd hagyjuk, hogy kicsit kisüljön a zsírjuk. Pár perc elteltével jöhetnek a felkockázott paprika és paradicsom darabok és a fokhagyma gerezdek. ( Jó szemű versenyzőknek feltűnhetett, hogy nincsenek a fényképeken paradicsomok, nos mert egyszerűen elfelejtettem venni. Ilyenkor jó, ha van otthon passzírozott paradicsom, mert engem ez mentett meg. )

IMG 3379

IMG 3380

IMG 3386

IMG 3389

IMG 3388

IMG 3383

IMG 3392

IMG 3398

IMG 3394

IMG 3396

IMG 3397

IMG 3399

Innentől 30-35 perc párolás következik, ha igényli, akkor vizet is önthetünk alá – de nekem erre nem volt szükségem. Míg a paprikás rotyog, addig megsüthetjük a palacsintákat illetve összeállíthatjuk a kapros tölteléket. A palacsintákat a hbh-s fiúk hagyományosan tekerték fel, én a hortobágyihoz hasonló formát választottam – ez már tényleg ízlés kérdése.

IMG 3400

IMG 3406

IMG 3410

IMG 3409

IMG 3412

IMG 3414

IMG 3415

A 35-40 perces párolást követően 3-4 evőkanál tejföllel kevertem be a paprikást, majd lehetett is tálalni. Szerintem a képek magukért beszélnek – kár hogy az illatokat nem lehet hasonló formában rögzíteni…

IMG 3428

IMG 3434

IMG 3430

Sokan vannak velem a FB-on és az Instagramon is, de aki szeretne ott is követni, annak ajánlom az alábbi linkeket:
facebook_1.jpg

insatgram.jpg

Vélemény, hozzászólás?