Zöldborsos szűzérmék, fokhagymás, snidlinges sajtmártással, tócsni lapokon tálalva
Imádom a szűzpecsenyét, és szeretem, hogy nagyon könnyű vele bánni. Kicsit ki szerettem volna lépni a baconnel és vajon sütés verzióból – úgyhogy arra gondoltam, hogy most egy sült, párolt hús fog elkészülni, amihez nagyon illik a sajtmártás és a tócsni. Lássuk a lépéseket, aztán próbáljátok ki Ti is.
A szűzpecsenyét lehártyáztam, majd egy ujjnyi vastag érmecskékre vagdostam őket. Katonásan egymás mellé pakoltam a szeletkéket, majd a Fűszerész őrölt zöldborsával megszórtam a húsok minkét oldalát. Forró vajon elősütöttem a hús tallérokat, de csak 1,5-2 percet kapott egy-egy oldaluk, majd hoztam a fedőt, és egy kevés vízzel el kezdtem párolni a szeleteket.
Egy kisebb lábasban készítettem egy sajtmártást, amibe füstölt sajt, fokhagyma, apróra vágott snidling és tejszín került, melyeket összefőztem – de olyan állagúra, hogy enyhén folyós legyen a végeredmény.
Hat szem burgonyát lereszeltem, majd liszttel és egy tojással egy masszát kreáltam, majd sózás után egy serpenyőben kisütöttem a tócsnikat.
Tálaláskor a tócsnira kanalaztam a fokhagymás sajtmártást, majd érkezett 2-2 szűzérme illetve az apróra vágott snidling.