Levesek

Sült paprika krémleves

Sült paprika krémleves

103

A múltkoriban elmentünk vacsorázni az egri Kaiser-Házba, a Relax étterembe, ahol egy nagyon finom, kiváló sült paprika krémlevest ettünk. Mivel még ezelőtt ezt a levest sohasem kóstoltam – úgy döntöttem, hogy ezt nekem is meg kell csinálnom. Megérte, mert nagyon-nagyon finom lett.

Tudom, hogy nincs szezonja a kápia paprikának, de én akkor is ezt szerettem volna enni. Szóval vettem 5 db szép, roppanós darabot, amiket kimagoztam, és feldaraboltam. Egy tepsibe pakoltam őket, és a full forró sütőbe csúsztattam – és addig pirítottam őket, amíg rendesen meg nem feketedett a héjuk. Nem kell betojni, mert a paprika héját úgyis levesszük, az íz azonban így lesz intenzív.

Míg a paprikák sülnek, addig egy lábasban hagymát dinsztelünk. Szórunk bele egy kevés lisztet, majd simára keverjük az alapot. Felöntjük alaplével, majd felkockázott, 2 db krumplit kezdünk el főzni a lében, ami azért fontos, hogy egy kicsit tartalmasabb legyen a beltartalom. Szórunk bele őrölt piros paprikát, ettől pedig a színe lesz teltebb, majd bazsalikomot, sót, borsot szórunk a levesbe, illetve gyömbért reszelünk bele.

Az elkészült paprikákról lehúzzuk a héjat, ehhez azonban előtte érdemes egy konyharuha alatt pihentetni őket. A sült paprika húsokat a levesbe dobáljuk – és egy kicsit főzzük az egészet. Utána jön a botmixer, simára dolgozzuk a levest, majd egy kevés tejszínnel felöntjük.

Levesbetétként pirított kenyér háromszögeket készítek, kevés olivával, sajttal.

Őrült jó kaja, érdemes kipróbálni.

003

006

010

033

034

035

019

021

028

029

027

030

081

082

086

099

101

103

107

106

Vélemény, hozzászólás?