KedvenceimLevesek

Tortellini leves aszalt paradicsommal, bazsalikommal, parmezán forgácsokkal

A napokban vettem két zacskónyi tortellinit, gondoltam, hogy valamelyik délután majd készítek egy jófajta mediterrán vacsorát belőlük – de aztán az egyikből vasárnapi ebéd lett… ,a másik még várja sorsa beteljesülését. Egyszer már kísérleteztem ezzel a spéci levessel, most szinte ugyanazt gondoltam újra kivitelezni – mert akkoriban mindkettőnknek nagyon bejött ez az ízvilág. A teraszra kihordtam az alapvető alapanyagokat, túl voltunk egy délelőtti napozós-pancsizós-lazulós programon, kezdődött a Forma 1 – én pedig nekiálltam a főzésnek.

Első feladatként bontottam egy jéghideg Juhász Gyöngybort, mert így könnyebben megy a munka, majd vöröshagymát, fokhagymát, újhagymát és bazsalikom leveleket daraboltam. A háromféle hagymát kevéske oliván megdinszteltem, majd egy kicsit meg is locsoltam fehérborral – hogy izgalmasabb legyen az ízvilág. A fagyasztóból felhoztam egy adagnyi alaplevet, amit felolvasztottam a lábasban. Kb ugyanennyi vizet is öntöttem az alapba, majd hagytam, hogy felforrósodjon a leves alapja. Só, bors, darabolt bazsalikom levelek, felcsíkozott aszalt paradicsomok mentek a lébe, majd egy doboznyi darabolt paradicsom is került ebbe a lébe. Míg ment a verseny, én hagytam, hogy az ízek szépen összeérjenek, fröcssözgettem – majd a vége felé érkeztek a tortellini darabok is. Ezeknek nem kellett sok, kicsit megdagadtak, de arra azért ügyeltem hogy ‘al dente’ maradjanak, mert ha szétfőzzük a tésztákat, akkor már nem olyan nagy az élmény.

Tálaláskor még tépkedtünk a levesbe friss bazsalikom leveleket is, de Esztinek eszébe jutott, hogy van itthon parmezán sajt is, úgyhogy ez sem hiányozhatott az igazi mediterrán ízvilághoz.