Levesek

Póréhagyma krémleves sült kolbászmorzsákkal

Póréhagyma krémleves sült kolbászmorzsákkal

122

Amíg tartanak ezek a télies, de mégsem fagyos napok – addig jól esnek a lelket melengető, forró és tartalmas levesek. A megfőzendő zöldségek száma igencsak véges, de levesbetétekkel és a főzési módozatokkal azért változatossá lehet tenni őket.

Kezdjük a szokásos módon a műveletet, vagyis dinszteljünk hagymát egy kevés vajon. Két evőkanál liszttel kicsit összedolgozzuk az elegyet, majd amikor simára kikevertük, akkor felöntjük alaplével az egészet. A póréhagyma 10 %-át felkarikázzuk – ezeket félretesszük, majd a kész levesbe szórjuk őket, hogy legyen egy kis tartalmas rész is a végén. A póré 90 %-át géppel ledaráljuk, majd a levesbe tesszük, és fedő alatt főzzük közepes lángon. Só, bors, petrezselyem és bazsalikom és fokhagyma kerül bele fűszer gyanánt – és amikor már ízletes a beltartalom, akkor jöhet a botmixer. Szép sima és ízletes a levesünk, majd beleszórjuk a felkarikázott a hagymákat.

Egy fél szál közepesen csípős kolbászt felkarikázunk, majd serpenyőben közepesen megsütjük mindet. Legyen ropogós, de nem kell full kiszárítani. Ha okés, akkor géppel ledaráljuk, de olyan szinten, hogy ne pépes, hanem morzsalékos legyen.

A levest tálaljuk, megszórjuk a felszínt kolbász morzsákkal és csöpögtetünk rá kolbász zsírt is, majd óriási csend következik – ugyanis mindenki csak lapátol és lapátol. Ennyi…

054

056

058

059

060

061

066

072

082

110

114

115

122

124

137

Vélemény, hozzászólás?