Kentucky fűszerkeverék

Kentucky fűszerkeverék

073
Vasárnap késő délután van, nemrég jöttünk haza Sarudról, ahol még élveztük az őszi napsütés utolsó morzsáit, Viktort megünnepeltük, mert most lett húsz éves… Nem az a gáz, hogy Ő annyi, hanem hogy én már nem annyi vagyok. 🙁  Na szóval ünnepeltünk egy jót, volt itt pálinka, finom borok és finom ételek is. Közös projekt volt Eszterrel, majd részletezem.

Még pénteken filóztunk, hogy milyen ebéddel lepjük meg friss egyetemista magzatunkat – majd a következő menünél kötöttünk ki: Eszter készített egy sonka krémlevest pirított bacon-el és cipókkal, én vasalt kentucky-s csirke combokat sütöttem grillen, kentucky szósszal, spéci sült krumplival. Utána jött Eszter szuper tortája, rajta 20 gyertya és tűzijáték, utána pedig volt még egy gyümölcsös rácsos süti. A levest majd én is megcsinálom egyszer, most pedig megmutatom a fűszerkeveréket.

Előre szólok, hogy a léptékek nagyobb mennyiségre vonatkoznak, ugyanis úgy voltam vele, hogy nem csak a húsokat pácolom be a keverékkel, hanem csinálok egy szószt is – sőt, még egy kisebb adag maradt máskorra is. Szóval aki normál mennyiségben gondolkodik, annak nem evőkanállal, hanem teáskanállal kell dolgoznia.

Gyakorlatilag 13 fűszer összekeveréséből áll a mutatvány, egy része nekem csak darabos vagy egész formában volt elérhető, így elővettem Eszti nagymamijának a 100 éves rézmozsarát, és abban zúztam őket porrá. Nagyon hangulatos projekt volt, őszintén nagyon tetszett. A többi alapanyag már gyárilag porított állapotban volt kapható, ezeket máris egy kerámia edénybe szórtam, majd ment át a mozsárból is a porrá zúzott keverék. Kis kevergetés – és már mehetett is a húsokra a fűszerkeverék.

Tehát a részletek, az arányok:

1/2 evőkanál         

koriander

1/2 evőkanál

kömény

1/2 evőkanál

cayenne bors

1 evőkanál

színes bors

1 evőkanál

csípős paprika

1 evőkanál

édes paprika

1 evőkanál

gyömbér

1 evőkanál

rozmaring

1 evőkanál

kakukkfű

1 evőkanál

tárkony

1 evőkanál

majoranna

2 evőkanál

chili

2 evőkanál

fokhagyma granulátum

067

068

077

080

085

083

Vélemény, hozzászólás?