Hagymás csirkemell csíkok tárcsán sütve
Hagymás csirkemell csíkok tárcsán sütve
Azt hiszem ismét egy magyar sajátosság, hogy egy mezőgazdasági eszköz miként kerülhet bele a hétköznapok gasztronómiájába, de valahol valakinek kipattant a fejéből egy ötlet: a tárcsázásra használt mezőgazdasági eszközt, egy kerek vasat be kell hegeszteni, leköszörülni – és, már lehet is benne húsokat sütögetni…. Agyament dolog – de nagyon jól működik.
Mi vagy 6-7 éve egy barátunktól kaptunk egy ilyen szerkezetet – és az első kipróbálás után bele is szerettem ebbe a technikába. A frappánsága a kialakításában rejlik: középen egy mélyedés van – itt szinte párolni lehet benne a húsokat, az oldalsó falai pedig a sütést, a lesütést szolgálják. Kombinálva a két technológiát pedig nagyon jó ételek születhetnek ezen a mezőgazdasági eszközön.
Most egy olyan ételt készítettem el, amely még a Sziget fesztivál korai időszakában fogott meg engem: akkor ők ezt szerb húsnak nevezték, melyről azóta olvastam, hogy semmi köze a szerbekhez, csak valami nevet kreáltak a fiúk, amivel el lehet adni a nagyérdeműnek ezt az ételt.
Szóval néhány csirkemellet kifiléztem a kertben, a húsokat pedig kis kockákra vagy kisujjnyi darabokra vagdostam. Közben Tomi egy rakat hagymát megpucolt, melyeket nyolcadokra darabolok, a mennyiségét tekintve pedig kb annyi hagyma kell, mint amennyi hús készül. Nagy tálba tesszük őket, mehet még bele szépen fokhagyma apróra darabolva, só, bors és mindenféle fűszer. Meglocsolom szójaszósszal, öntök rá egy fél doboz sört és olajat is. Gyakorlatilag kész a pác, mehet a hűtőbe a tál.
Közben a fiúk előkészítik a tüzet, mehet rá a tárcsa, amit előtte alaposan kitisztítottunk. Első fázisként én olaj és víz kombójával még a felületen lévő nem látható szennyeződéseket is kiégetem – ezt egy kínai mestertől láttam a tévében, Ő a wok-ot hasonlóan sterilizálta, és szerintem ez tök jó dolog. Szóval készülhet a kaja – bár még el kell szaladnunk a srácokkal, mert idő közben jöttek a csónakért: most tettük vízre a járgányt, úgyhogy egy fél órával tolódik a vacsi.
Nos visszaérve már Eszter elkezdte sütni a köretet, a múltkori sültkrumpli nagyon bejött neki – úgyhogy ezt készítette elő, én pedig gyorsan sütöm a hagymás husikat. Ahogy már az elején írtam, ha párolni, főzni akarok, akkor középre húzom a cuccot, amikor pedig sütni szeretnék, akkor kihúzom egy gyűrűbe a hagymás-húsos csodánkat – és így szép pörzsréteget kap minden darab. Gyorsan kész van, nem egy nagy tudomány – de mindig nagy sikere van.