Food Truck Show – Eger

IMG 5484

Akik gyakran járnak a blogomon, azok tudják, hogy elkötelezett híve  vagyok a grill és bbq ételeknek, imádom a füst és a frissen sült hús illatát – és ha ez a kedvenc városom, Eger főterén vár rám, akkor ez már maga a kánaán. 

fts_2016_eger.jpg

Ez a hétvége egyébként is a sült húsok körül forgott számomra, ugyanis pénteken meghozta a postás az új “tankönyvemet”, vagyis a BBQ Expedíció című könyvet, amit Kócsa László ( Chefparade ) és Adorjányi Máriusz neve fémjelez ( Nyárspolgár BBQ ). Máriusz pedig személyesen nekem dedikálta ezt a példányt – amit ezúton is nagyon köszönök Neki. 🙂

Szombaton este óriási grill vacsorát készítettünk a barátainknak – s mindezeket keretbe foglalta a Dobó téri rendezvény. Tamás fiammal már pénteken lementünk, megnézni és előkóstolni, hogy milyen a felhozatal, majd vasárnap a családi ebédet szintén itt realizáltuk.

Tudom, hogy a rendezvény az Egri Csillag borról is szólt, de azt gondolom, hogy most nekünk komolyabb élményt adott ez a gasztró rendezvény, aminek kiváló kísérője volt ez az egri fehér bor is.

Nos visszatérve a péntek estére Tomival ittunk egy-egy Egri Csillagot Gál Tibiéknél, majd Lőrincz Gyuriéknál, majd sétálgattuk, és vizslattuk a kínálatot. A végén úgy döntöttünk, hogy maradunk a klasszikus bbq ételeknél, azaz ettünk egy pulled pork szendvicset a Zabáljcsak kocsijánál. A hús és a buci sem okozott csalódást, mindkettő igazolta, hogy Ők is a legjobb utat járják. 

IMG 5521

Ezt követően a Befaló Bill gigantikus smoker-e mellé sodródtunk, ahol egy igazi tépett, bbq marhahús szendvicset ettünk – ami szintén igazolta, hogy ez a csapat nagyon érti a dolgát. Maga a smoker és a stand azt hiszem uralta a teret, a két kéményből áradt a jellegzetes füst, a srácok profin szolgálták ki a sorban álló vendégeket – egyedül talán a szendvics mérete volt kicsi, de az íze kárpótolt.

IMG 5542

Vasárnap már mind az öten lementünk a térre, majd mindenki a kedve szerint válogatott. Tomi a Kolbice piros kocsiját választotta ki, bár Ő már a Szigeten és a múltkor a Hold utcai piacon is ezt ette – de most is ez lett nála a nyerő. A pici grillkolbászok egyébként tényleg nagyon finomak, nagyon jó a tészta – és az egész koncepció nagyon király.

IMG 5494

IMG 5524

Ádámnak egy a Piknik UtczaBár által kreált hamburgerét hoztuk a sörpadhoz, amit Őkelme szépen be is termelt. A hús szaftos és ízletes volt, a bbq mártás mesteri volt – szóval nagyon illett a térre az Ő ételük is.

IMG 5490

IMG 5519

Esztert szintén a Zabáljcsak kínálata fogta meg, úgyhogy Ő is megkóstolta, hogy miként is kell egy ilyen szendvicset profin tolni. 

IMG 5500

IMG 5498

IMG 5522

Én a PolaPola kocsijából áradó füstre és illatra hangolódtam rá, ahol végül is egy 10 db-os csevap-ot kértem amit egy jókora pitában adtak, ajvárral és hagymával. A kocsi közepén álló faszenes sütőn grillezték a kis húsrudakat, majd kapott a pita is füstöt és meleget, majd toltam is be ezerrel ezt a finomságot.

IMG 5492

IMG 5527

IMG 5525

IMG 5528

IMG 5529

Végül Viktor következik, aki a mexikói, csípősebb világ nagy követője – így most is ez a világ vonzotta. Ő egy méretes burrito-val tért vissza a MexKitchen csapatától. A tésztába tekert hús és zöldség bomba igazi mexikói ízvilágot hozott, a bab, a kukorica, a paprika olyan harmóniát adott, ami igazán meggyőző volt.

IMG 5530

Őszintén nem tudom, hogy ki volt az ötletgazdája annak, hogy Egerbe is eljusson ez a nagyszerű rendezvény, de szerintem nagyon jól gondolkodott. Mi vasárnap kocsival mentünk le, mert lusták voltunk, de kb negyed órát kellet köröznöm a belvárosnál – mert nem volt szabad parkolóhely. A tér nagyon klasszul volt berendezve, még az összetört szökőkutat is sikerült eldugni – úgyhogy a rendezvény klasszul belakta a teret. Mindenhol iszogató, eszegető emberek voltak, a színpadon szólt a zene – vagyis szerintem telitalálat volt az egész. 

Nagyon fontos, hogy az összes gasztró csapat színvonalas és izgalmas ízeket hozott, vagyis nyoma sem volt a gagyi kifőzdéknek, vattacukor és perec árusoknak, azaz ha pénzem és a bendőm bírta volna, akkor bármelyik kocsiról szívesen ettem volna valamit.

Az Egri Csillag borok nagyon jól harmonizáltak ezekkel az ízekkel, a téren nagyon jól megfértek egymás mellett. Bízom benne, hogy a résztvevők és a szervezők is olyan lelkesek mint én vagyok, és jövőre ugyanitt falatozhatunk majd együtt.

IMG 5487

IMG 5489

IMG 5491

IMG 5493

IMG 5504

IMG 5506

IMG 5498

IMG 5485

Vélemény, hozzászólás?