Isztambul 5. – Haiga Sophia, Istanbul Modern, kalligráfia kiállítás, kis galériák, kumpir, keresztény templomok, halas wrap – 2024.01.02.

Így most visszaolvasva írhattam volna azt is hogy kultúra és kaja Isztambulban… mert ez a nap tényleg erről szólt. Nos lássuk, mi is történt az év második napján.

A reggel még szépen indul, felhős idő van – de esőt ígérnek mára. Megreggelizünk, Arcsi felvázolja, hogy ma a méltán híres Haiga Sophia az első helyszín – ehhez Ő becsatlakoztatott bennünket egy angol nyelvű idegenvezetői csapatba, akikkel majd a Hippodrom mellet, egy kávézóban találkozunk – úgyhogy indulhatunk is. A kávézónál nagyon jót mosolygunk, mert hatalmas kóbor kutya pihenget az előtérben – de senki sem zavarja el őkelmét – Ő szemmel láthatóan már a kávézó kóbor kutyája – hát ez egy ilyen ország.

Az idegenvezető csóka egy jó hatvanas, laza emberke, annyit-de annyit beszél, hogy az már szinte fárasztó, de végülis ez a dolga. Az összes turistát végig kérdezi, hogy ki honnan érkezett (vannak Liverpool-ból, Pisa-ból, Milánóból, Madridból, de van három vendég Dél-Amerikából, Bogotából is), nálunk nagyon megörül, hogy Egerből érkeztünk – mert kamasz korában Ő is járt nálunk – szóval van örömködés. Azt hittük, emberünk simán bevisz bennünket az épületbe soron kívül (mert csoportok így szoktak bemenni) – de kiderül, ugyanúgy sorba kell állnunk – úgyhogy közepesen megszívtuk… Sebaj, viszonylag jó a helyzet, mivel már hétköznap van – így gyorsabban haladunk.

Benn emberünk minden mozaiknál száz évig beszél, kb az ötödét ha értjük életem párjával – úgyhogy egy idő után mi elkezdünk kóborolni a hatalmas boltozatok alatt. Nem fogok konkrét tárlatvezetésbe – gyertek el, nézzétek meg, mert azért ennek az épületnek komoly múltja van a keresztény és az iszlám világában is. Erdogan papa a közelmúltban mecsetté nyilvánította a helyet, az iszlám szerint nem lehet ember ábrázolás egy ilyen szentélyben – vagyis muszlim testvéreink szépen takargatják el az évszázados alkotásokat – sőt január 15 után már keresztény ember nem is járkálhat a földszinti részen – ahol mi most flangálunk. No komment, köszi Erdi, jó fej srác vagy … ja, nem.

Összességében az épület lenyűgöző, de ellégé komor, hideg. Fel vagyunk öltözve, de a talpunk fázik, nem kicsit, egyre jobban. Tök vastag a márványra fektetett szőnyeg – de egy idő után olyan, mintha egy sípályán sétálnál papucsban. (Egyébként a mérnöki énünk többször is előjött, mert ezekben a mecsetekben mindig megkerestük, hogy a padlószőnyegeket hol illesztették össze – mert érdekelt bennünket, hogy ilyen nagy felületeken, hogy tudták ezt megoldani. Itt is látszik, hogy a török srácok tényleg ügyesek, mert alig lehet észrevenni.)

Kint a főtéren ismét megcsodálhatjuk a rendőrség szuper Ferrariját – hogy ennek mi értelme, azt szerintem senki sem érti, de egy 100 éves demokráciában (több helyen is ez volt kiírva Isztambulban) – ahol egy ilyen kedves és karakteres vezető van, mint Erdogan, ilyen kérdéseket nem is kell szerintem feltenni. (Ha bárki bármi összecsengést érez a hazai viszonyokkal, akkor az csak a véletlen műve lehet)

Villamosra szállunk (végre rábeszéltük Petiéket, hogy nem gyalog menjünk mindenhova) – majd a Karaköy negyedig megyünk a vilingerrel. Leszálláskor egy gyönyörű türbe mellett megyünk el, de a mai fő feladat, a kortárs török művészet megismerése – ami lássuk be, eléggé fehér folt az életünkben. Az épület kívül és belül is lenyűgöző – a török építészek régen és ma is nagyon klassz dolgokat építettek, ezt be kell látni.

A tárlat nagyon európai vagy hogy is mondjam, szóval igazi kortárs. Vannak benne nagyon inspiráló és elgondolkodtató, klassz alkotások – és ott van a sok … igen leírom, szar is, mármint ezek a performansz szerű, mű hülyeségek is, amit a műértő közönség próbál megérteni, de mivel nem tudja mi az, így úgy csinál mintha művészet lenne. Szóval élvezzük a jót, amit meg nem, amellett elmegyünk.

A vízparton beülünk egy helyre eszegetni, italozgatni (van sör). Andi nincs túl jól, köhög, elkapott valamit (amit aztán mi is, de mi már itthon éreztük tréül magunkat) – úgyhogy Ők ketten vissza csattognak a villamossal a kéglibe – mi pedig Esztivel újra tervezünk. Ma az lett volna a terv, hogy elmegyünk megnézni a vas templomot – de közben elkezdett szakadni az eső, úgyhogy ezt most töröljük. Végül is az ösztöneinkre bízzuk magunkat, elindulunk egy meredek utcán felfelé – majd belebotlunk egy szép tárlatba, egy volt mecsetben.

Fantasztikus világ ez a kalligráfia, ez itt egy külön művészeti ág. Ezen a helyen az az egyik tök jó dolog, hogy videón látjuk is egy-két művészt munka közben, a leírt szövegeket persze nem értjük, de a látvány magáért beszél. Kint esik, nem kicsit, nagyon. Ernyő nálunk nincs, így céltól-célig megyünk, míg ernyőt nem szerzünk. Találunk egy nagyon meredek kis utcát, ahol egy csomó mini, magán kortárs galéria van – ez nekünk a kánaán.

Végre felérünk a domb tetejére – és belefutunk egy gyönyörű sétáló utcába (İstiklal Cd), ahol mindkét oldalon paloták, menő üzletek, éttermek sorakoznak – középen pedig villamossín fut, rajta a kis piros villingerrel. Végre veszünk ernyőt – itt már mindenki azt is árul – mi pedig élvezzük a helyet. Alapvetően azért jöttünk ide, mert láttam a térképen, hogy van itt egy keresztény templom – gondoltam, csak nézzük már meg itt az iszlám központjában.

Később eszünk egy igazi kumpir-t (igen kvázi krumpli), amit Törökország sajtos-tejfölös lángosa… A pultban lévő srác nagyon jó fej, kedélyesen segít válogatni az összetevőkből – mert itt úgy működik a dolog, hogy a főtt/sült burgonyába kedvedre válogathatod bele a finomságokat. – ők pedig pörögnek ezerrel a kedvedért.

Idő közben belebotlunk még egy keresztény templomba (olasz, genovai lakosok alapították ezeket a helyeket, mert a Galata városrész lakossága elsősorban onnan származott), ahova egy társasházon keresztül lehet lejutni.

Útközben kicsit shoppingolunk, elsétálunk a Galata torony mellett – majd leérkezünk a halas piacra, ahol ennünk kell egy nagyszerű halas wrap-ot, amit egy mogorva (de egyébként nagyon kedves) öregúr süt – és ami fantasztikusan finom volt.

A hídon átkelve a másik oldalon megint a fűszer bazárban találjuk magunkat, ahol veszünk is egy-két fűszert a gyerekeknek, ismerősöknek, majd villamosan haza gurulunk. Hullák vagyunk megint.

Megtett séta távolság: 12,41 km, lépésszám: 17.184, emeletek száma: 32 (!!!)