Grillezett paprika krémleves sült kolbászmorzsákkal
Nem fogok most komplett receptet írni, mert ezt a típusú levest már megmutattam egypárszor a blogon – most csupán az a különbség, hogy nem a fülledt, párás konyhában sütöttem-főztem meg, hanem a szellős, világos teraszon, a grillen.
Tehát amint a fényképeken látjátok, a húsos kaliforniai paprikákat kimagozom, majd ketté vágom, és a grillen alaposan átsütöm mindet. Nem gond, ha megfeketedik a bőrük, mert azokat úgyis eltávolítjuk – az íz ellenben így sokkal intenzívebb lesz.
Hagymát vajon és olajon megdinsztelek, majd liszttel és piros paprikával összekeverem, azután pedig alaplével felöntöm a lábast. A hagymás, paprikás alaplébe beledobálom a felkockázott burgonyákat, majd hagyom puhulni őket. A héjuktól megfosztott kápia paprikákat is a levesbe tesszük – és főzzük az egészet.
Érkeznek a fűszerek: só, bors, bazsalikom, gyömbér jön a levesbe, majd egy kis főzés után botmixerrel simára dolgozom a levest.
Egy serpenyőben kolbász karikákat elősütök, majd ha már ropogósak, akkor darálóval apróra darálom őket. Tálaláskor a kolbászmorzsát mindenki ízlése szerint szórhatja – de lehet sült, sajtos kiflikarikákat is készíteni – csak nálunk olyan gyorsan elfogyott mind, hogy fotózni sem tudtam. 🙂