Húsételek

Leveles tésztában sült provence-i csirkemellek

Leveles tésztában sült provence-i csirkemellek

DSCF3256
Megint kísérletező kedvemben voltam, tök jó zenéket hallgattam a konyhában, kézműves söröket iszogattam – és az alábbi finomságot sikerült elkészítenem.

A csirkemelleket kifiléztem, majd hossz irányban ketté vágtam őket, hogy majd át is süljenek, és ne legyenek nagyon brutális méretűek. Összekevertem egy fűszerkeveréket ( kakukkfű, rozmaring, bazsalikom, oregano, petrezselyem, só, bors, olíva olaj, mustár ) , majd bedörzsöltem a húsokba, hogy egy kicsit provence-i ízvilágot adjak a húsoknak. Ezt követően a befűszerezett szeleteket lisztben megforgattam, majd egy nagyobb serpenyőben elősütöttem őket. Ahogy elkészültek, lecsöpögtettem a filéket, majd boltban vásárolt leveles tésztát vettem elő, kisakkoztam, hogy miként férnek el a legoptimálisabban a tésztákon – és kivágtam akkora lapokat, ami befedte őket. A tészták szélet tojás fehérjével bekenegettem, majd visszahajtogattam – gyakorlatilag teljesen becsomagoltam mindet. Sütőpapír, mehettek rá a húsos tészták, alaposan bekentem tojássárgájával, majd 200 C-os sütőbe raktam a tepsit. 20-25 perc, és amikor aranybarna a tészta külseje, akkor kész is a mutatvány.

Őszinte legyek? Baromi jó lett. Melegen is kiváló és különleges étel, de másnap, hidegen is szépen szeletelhető – és mesés falatkák lesznek belőle. További kísérletem még lesz: göngyölöm majd spenótlevéllel, de kipróbálom bacon-nel is – meg ki tudja még mi jut eszembe. Szóval próbáljátok ki, megéri, mert egyszerű és nagyszerű étel.

DSCF3206

DSCF3210

DSCF3213

DSCF3211

DSCF3217

DSCF3226

DSCF3228

DSCF3230

DSCF3238

DSCF3251

DSCF3254

Vélemény, hozzászólás?