Oulu – szombat és vasárnap
Ahogy az előző posztban is írtam, szombaton strandolást, tengerparti fürdőzést terveztek a srácok. Ouluról azt kell tudni, hogy a Botteni-öböl ÉK-i sarkában fekszik, vagyis a partjait a Balti tenger nyaldossa. Tenger, de egy kicsit mégsem az. Ha bele mer menni az ember, akkor rájön, hogy nem is sós, ugyanis olyan sok folyó és patak táplálja, hogy inkább hasonlít egy tóra – de annak meg elég nagy. Azért is furcsa vízfelület ez, mert télen befagy, amit a finn rokonok sokszor ki is használnak, ugyanis egy csomó szigetet télen autóval érnek el – egyszerűen utakat alakítanak ki a tengeren keresztül. Nos most ehhez a tengerhez megyünk fürdeni, amit mi Esztivel eléggé kétkedve fogadunk. Maga a beach (Nallikarin) a város keleti felében van, és tényleg olyan, mint egy mediterrán tengerpart – homokos part, védett öböl, ahol vannak öltöző fülkék, van vízimentő őrtorony, teli van fagyis bódéval, van szuper étterem is – csak a víz iszonyú hideg. Én esküszöm próbálkoztam, de már a lábfejem is lefagyott. Beljebb nem megyek, nehogy egyes nemesebb szerveim lefagyjanak már… Bezzeg az én lökött fiam – az megfürdött. De nem csak Ő, hanem egy csomó kiscsávó is úgy ugrált a habokban, mintha tényleg egy mediterrán tengerben lennének. Jókat röhögtem, mert a látvány szinte mindenhol ez volt: anyu ül a homokos parton bebugyolálva egy törölközőbe, és onnan osztja az észt; apu áll bokáig a habokban, próbálja anyu instrukcióit betartani, de megfagyni ő sem akar; a 2-3 kölyök meg ugrál, ökörködik a vízben – miközben eszméletlen erővel fúj Svédországból a szél. Közben süt ám a nap ezerrel, ami azért okoz egy-két meglepetést, ugyanis nekem is sikerült leégetni a vállam és a hátam… (Most, hogy ezeket a sorokat írom jutott eszembe az a párhuzam, hogy anno a barcelonai tengerparton jártam ugyanígy, mert ott is az erős szél miatt égtem szénné egy tavaszi napon … )
Szóval a csapat inkább csak napozik, próbálja élvezni az egyébként szuper napsütést, ami ebben a szélben azért nem kis mutatvány. Lévén tart még a Juhannus, azért finn módon mi is piálunk, de Esztivel készítünk egy pár szelfit is a parti szirten lévő kilátó, világító toronyban is. A helyiek egyébként iszonyú számban érkeznek, jönnek-mennek gyalog és bicajokkal is – de azért a kerékpár kínálaton is látszik, hogy baromi jól élnek. Olyan bicajokat látok – hagyományos és elektromos fajtákat is – amiknek az ára kis hazánkban egy-egy kisebb autó árával lehet pariban. Egy biztos: a finn tesóknak nem csak iszonyú profi kerékpárút hálózatuk van, hanem azt intenzíven használják is.
Egy idő után azért feladjuk a harcot a széllel, de Fruzsi kedvenc és védett strandjára megyünk át, ami szintén homokos, de nem a tenger, hanem egy tó partján fekszik. Amikor odaérünk, nekünk akkor esik le, hogy ez a part Viktorék házától is jól látszik, ugyanis ugyanannak a tónak a másik partszakasza. Itt már nem érződik a szél, nyugalom és béke van – itt sem úszom nagyokat a vízben, viszont olyat alszom a parton, hogy szinte a saját horkolásomra ébredek.
Este a házban teszünk veszünk, dumálunk, Fruzsiék sütnek egy bitang jó langalló-t. Olyan furcsa, hogy világosban megyünk ismét aludni, ugyanis 11 után szinte süt a nap, de ezt lassan meg kell szoknunk. (A hálószobákban egyébként mindenhol vastag, fekete függönyök vagy rolók vannak felszerelve, így próbálnak a helyiek „esti”, lefekvésre alkalmas teret kialakítani.)
Másnap én kelek fel a leghamarabb, főzök egy kávét Esztikének és magamnak is, majd kiülök a kertbe relaxálni. Tipli – a gyerekek labrador retriverje – szolid kis vakkántasokkal jelzi, hogy Ő is kijönne hozzám – így önként és dalolva elviszem sétálni őkelmét.
Viktorék elég fancy helyen laknak – ez kvázi egy lakópark, teli családi házzal és rengeteg fűvel és zölddel, ami előtt egy szinte forgalom mentes kis út és kerékpárút fut. E mellett a szerviz út mellett fut a városba vezető főút, amely alatt, mellett, felett vezetnek gyalog és kerékpárutak – ahol mi is tudunk Tiplivel sétálni. Ezek a „fránya” finnek olyan jól megtervezik, megépítik az útjaikat, hogy sem gyalog, sem bicajjal nem kell keresztezni azt, tök biztonságban jöhetsz-mehetsz mindenfelé. Mi is átsasszézunk a főút alatt, majd élvezzük a sétát a fenyőerdő árnyékában, miközben olyan aszfalton sétálunk, ami a profizmust mutatja. Mindenhol kerékpáros és gyalogos irányító táblák vannak, mutatva hogy épp melyik városrész merre van, milyen messzire. Időnként a fák mögött újabb lakótelepek, lakóparkok látszanak – a finnek imádják magukat körbevenni fákkal, erdőkkel.
Mire visszatértünk, addigra a véreim már ébren vannak – és igen hálásak, hogy az „unokámat” elvittem sétálni – ami ezek szerint az elkövetkező napokban is reám hárul majd. 😉
A délelőtti projekt bicaj szerelés lesz, mert Viktor cangájának a fékjével van valami prücök, Fru szuper kerékpárjáról pedig le kell szedni a szöges gumit, lévén már nincs túl nagy hó és jég. Kivonulunk a kisfiammal, szerelgetünk, dumcsizunk, majd egy idő után a csajok is csatlakoznak hozzánk.
Elkészült a nagy mű, úgyhogy hárman bicajra pattanunk, Ádám és Vik pedig kocsival jön a belvárosba. Mi letekerünk 5,5 km-t a környékbeli bicaj utakon, de őszintén csak irigykedek. Már kerékpároztunk nem keveset Helsinkiben is, de ebben a városban ez még királyabb történet. Rendesen autópálya jellegű, piros színű, kétsávos bringa út vezet a központba, mellette pedig fut a gyalogos út, vagyis nem terelik egybe a kétféle sebességű és jellegű forgalmat. Forgalmat írok, mert sokan használják mindkét utat – de nincs is anyázás, csengetés és konfliktus, mindenki halad a maga tempójában.
A belvárosban már ötösben sétálgatunk, de mivel a Juhannus utolsó napja és vasárnap is van, így sok minden nincs nyitva. Eszünk egy-két falatot a piacon, de estére grill vacsit tervezünk, úgyhogy nem esszük túl magukat.
Hármasban ismét visszatekerünk a házhoz, Viktor pedig a tesóval autózik haza. Mielőtt grilleznénk, előtte ismét egy király dobálós, kerti játékot nyomunk, ami azért is jó, mert így Ádám is teljesen részt tud venni az ökörködésben.
Amikor már kellően éhesek vagyunk, akkor beizzítjuk a grillt, Fru készít egy baromi fincsi tészta salátát – én pedig tonhal steaket, grillezett tarjákat és steak burgonyát rittyentek a Landmann-on. Vik és Fruzsi idő közben még szaunázik is – amiből jól látszik, hogy ők lassan tényleg finnebek a finneknél.
Ismét világosban fekszünk, holnap már a gyerekeknek dolgozni kell, mi pedig elkezdünk majd ismerkedni a környékkel.
Amit már előre tudok, hogy este pizzát fogunk sütni, de hogy miként, azt még nem árulom el… 😉
