HúsételekMédia megjelenések

Az Ünnepi Gasztroblogger Fesztivál legfinomabb sós ételének receptje

45485653_1282734731869030_6753245759769935872_n.jpg

Hogy miért én írom le ezt a receptet? Hát azért, mert a találkozón megjelent szép számú blogger ( 97 %-ban bloggerina ) az én ételemet választotta a három kategória ( édes, mentes és sós ) utóbbi csoportjában a legfinomabbnak – ami számomra egy óriási megtiszteltetés volt. Számomra az első nagy élmény az volt amikor először a család dicséretét sikerült kiérdemelni, majd a következő lépcsőfok már maga a blog és a kiszélesített baráti kör volt, ahol szintén sok pozitív visszajelzést sikerült kapnom – most pedig a többi gasztroblogger alkotott véleményt, ami ismét már egy másik szint – legalábbis szerintem.

Tehát szombaton délután összejött egy népes kis csapat az Etalon Étteremben, ahol az én érkezésemkor már javában tartott a terítés, tálalás, dekorálás – vagyis az érintettek java része már csinosítgatta a verseny ételét. Én is gyorsan regisztráltam, köszöngettem az ismerős és még ismeretlen bloggereknek – majd tálaltam én is. Ahogy majd látjátok, most egy húsos pitét sütöttem, amit ünnepibb desigban és ízvilágban gondoltam kitenni a tányérra – mert hát a verseny tematikája azért az volt, hogy lehetőleg karácsonyi, ünnepi étel kerüljön a „zsűri” elé.

Itt a blogon már kétszer is készítettem húsos pitét, így egy minimális rutin állt már mögöttem – most azonban annyiban másabb lett ez a recept, hogy az erdei gomba, a zsálya és az egyéb összetevő ( kétféle darálthús, répa, paprika ) mellett sült sütőtök is gazdagította az ízvilágot. A másik fontos elem a tányéron a sütőtök püré volt, ami nem is teljesen az én ötletem volt, hanem életem párja, Esztike javasolta, hogy készítsek ilyen kiegészítőt – de hát egy magamfajta pasi mögött mindig nagyon jó, ha áll egy nagyszerű társ, aki ilyen jó ötleteket ad a férjének.

Hozzávalók a pitéhez:

  • 25-30 dkg őzláb gomba
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2-3 szál répa
  • 1/2 fej kaliforniai paprika
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 8-10 levél zsálya
  • 40 dkg sertés és marha darált hús (50-50%)
  • 2-3 ek paradicsom püré
  • 10-15 dkg sült sütőtök kocka
  • só és bors
  • 2 lap leveles tészta
  • 1 tojás

IMG 2760

Hozzávalók a püréhez:

  • sütőtök
  • só és szárított kakukkfű
  • vaj

Szóval a szombat reggel elkészített pitémet szépen kicsomagoltam, majd szembesülnöm kellett azzal, hogy a piteforma aljból kissé nehezebben akar elválni a tészta – de hát ebben semmi meglepő sincs, mivel amikor elkészültem vele, akkor azért hogy szállítható legyen az Eger-Bp vonalon, benn hagytam a formában, ami aztán majdnem egy baráti ölelésben végződött – de a végén csak sikerült kitálalnom. A pürét még reggel habzsákba kanalaztam, klasszul lehűtöttem – ami aztán olyan szépen tartotta is a formáját, hogy büszkeséggel töltött el a tálaláskor.

A pite elkészítése:

Sütőben megsütjük a felkockázott sütőtököt ( amikre csak kevés só és sok kakukkfű kerül ), közben pedig egy serpenyőben megdinszteljük a hagymát. A répát megtisztítjuk, majd felkockázzuk vagy cutterrel feldaraboljuk. A répa darálék mehet a hagyma mellé, kissé pirítjuk őket, hagyjuk, hogy karamellizálódjanak a darabkák. Ezt követi a vegyes darált hús, amit fehéredésig hőkezeljük. Ez után jöhetnek a fűszerek, a paradicsom püré, a ledarált paprikák és zsálya levelek, na meg a megsült sütőtök kockák is – a legvégén pedig a külön lepirított őzláb gomba darabok is. Addig főzzük a húsos masszát, amíg tényleg minden át nem puhul kóstolgatunk, finomítunk az ízeken – majd ha kész a cucc, akkor kivisszük a teraszra, a hidegre, hogy lehüljön a töltelék. Nem jó, ha forrón tesszük a masszát a leveles tésztára, mert felolvasztja azt – így erre figyeljünk.

IMG 2764

IMG 2772

IMG 2774

IMG 2777

IMG 2781

IMG 2787

A piteformát kikenjük vajjal, majd megszórjuk liszttel. A formába belefektetünk egy tészta lapot, formára vágjuk, majd belekanalazzuk a húsos ragut. A pite tetejét megpakoljuk csillag formájú tészta lapokkal, majd lekenjük a felületet tojással – és már mehet is a forró sütőbe. 180-190 C, és addig sütöd, amíg a tészta meg nem pirul, át nem barnul.

IMG 2794

IMG 2798

IMG 2799

IMG 2809

IMG 2804

IMG 2818

Egy piteszeletet kitettem egy pala táblára, majd kinyomkodtam öt kisebb sütőtök püré gömböt – mellettük pedig látványelemként egy szelet sütőtök és egy ág zsálya került a tálra. A másik palatáblán pedig maradt a megszegett húsos tortácskám, amihez aztán mindig kínáltam a püréből is – mert nagyon jól kiegészítették egymást.

A püré készítése:

A sütőben megsült sütőtök kocákat ( amik kaptak egy kevés sót és kakukkfüvet ) beletesszük a turmixgépbe, adunk hozzájuk egy rakat vajat és egy kevéske sót is. A turmix bekapcsol, majd több lépcsőben péppé dolgozzuk a sütőtököt. Én kanállal össze-össze kevertem a masszát – persze csak akkor, amikor ki volt kapcsolva a kés… Az elkészült pürét habzsákba töltöttem, majd ezek is mentek a teraszra, hűlni.

IMG 2788

IMG 2789

IMG 2791

IMG 2793

Szóval ez lett az én verseny ételem, ami persze frissen még finomabb lehetett volna, de így is kibírta a két órás autóutat – majd a végén a szakmai zsűri is a legfinomabbnak minősítette, ami számomra tényleg nagyon fontos megerősítés volt. Hogy miért? Nos azért, mert a mai világban, ahol már lassan minden ételnél az a legfontosabb tényező, hogy „minden mentes” legyen – szóval ebben a világban győzni egy húsos, lisztes, vajas, fűszeres étellel szerintem nem könnyű feladat, arról már nem is beszélve, hogy összesen négy fiúversenyző volt összesen, a sós kategóriában rajtam kívül pedig csupán egyetlen férfiember versenyzett – Ő pedig az étterem séfje volt. Igen, sikerült valahogy magam mögé szuszakolnom a profi séfurat, ami számomra szintén nagy fegyvertény  volt ezen az estén…

IMG 2826

IMG 2829

IMG 2825

Persze nem szabad elfelejteni a többi verseny ételt sem, mert őszintén nagyon nagy volt a kínálat. Én mindig fenntartással kezelem a paleo és a mentes ételeket, de ezen az estén egy előítélettel lettem szegényebb – ugyanis én is a Paleo cukrász akadémia termékeire szavaztam, mert annyira finomak voltak, annyira az én számíze szerint készültek, hogy meg sem tudtam volna mondani, hogy miből készültek – de ugyanígy jártam egy jó pár gluténmentes étellel is, vagyis úgy látszik, hogy én is formálható vagyok… 🙂

A sós és az édes kategóriában is tobzódtam, nagyon ízlettek Varga István (Etalon séf) pohárkákban tálalt ételfinomságai, de többször is kóstoltam sonkás és lazacos profiterol-okat is, a török töltött káposztákról már nem is beszélve.

IMG 2835

IMG 2832

IMG 2831

IMG 2830

IMG 2836

IMG 2833

Az este során klassz szakmai programok is voltak, tök jó volt találkozni a korábban már megismert bloggerrekkel illetve sikerült ismét újabbakkal személyesen is megismerkedni – vagyis a rendezvény tökéletesen elérte a célját.

Ezúton szeretném minden résztvevő nevében megköszönni a szervezést és a sok munkát Miskey Melindának (gastrotherapy) és családjának, akik az ötlettől a kivitelezésig vitték a rendezvényt – amiért mindannyian hálásak vagyunk. Köszi Nektek is   😀

47320860_1300844746724695_7022162801862901760_n.jpg

 IMG 2848

Vélemény, hozzászólás?