Steak pie – Marhahúsos pite – avagy egy klasszikus brit/skót fogás a konyhánkból
2022 Szilveszterén Londonban, idén júniusban pedig Edinburgh-ban ettünk többször is ebből a klasszikus fogásból – és olyan szinten beleszerettünk, hogy
Read More2022 Szilveszterén Londonban, idén júniusban pedig Edinburgh-ban ettünk többször is ebből a klasszikus fogásból – és olyan szinten beleszerettünk, hogy
Read MoreNagyon nehéz ellenállni annak, hogy egy ilyen gyönyörű környezetben, egy ilyen szép és enyhe nyári estén ne menjünk ki a
Read MoreUtolsó nap (hétfő), sőt inkább csak fél nap – de Skóciában tényleg az utolsó. Gyakorlatilag úgy foglaltunk repcsit és szállást,
Read MoreSzombat reggel kissé felhős, de összességében szép napra ébredtünk. Úgy döntöttünk, hogy nem reggelizünk, a pub-os ebédek és vacsorák úgy
Read MoreIsmét egy utazás, amiben azonban lesz rengeteg étel és ital – na meg egy csomó élmény is. Vagyis érkezzen megint
Read MoreAz utazások nem csak arra valók, hogy műemlékeket nézegessünk vagy süttessük magunkat a napon, hanem arra is, hogy az ott
Read MoreVasárnap és egyben az utolsó nap. Ma reggel összepakoljuk a bőröndöt, majd a cuccokat leadjuk a portán. Nagyon-nagyon ráérünk, mert
Read MoreNos reggelre már egész jó lett a bokám – kész voltam a mai nagy sétára. A cél: Mosta, Mdina és
Read MoreJanuár 2. – Péntek. A tegnapi napot még ott kell folytatnom, hogy délután nagyon jót sétáltunk – de a megtett
Read MoreÉs ez is eljött, a 2026-os év. Nem kelünk korán (10 óra felé ébredezünk), de ma reggel felmegyünk reggelizni –
Read MoreHűvöskés, de napsütéses időre ébredtünk így az év utolsó napján. Igen, este nagyot lazulunk, az utcán és kocsmákban (oké, bárokban)
Read More