Áfonyás, fehérboros vadnyúl ragu mini fánkokkal
Még a múltkoriban kaptunk a szomszédasszonyunktól egy fagyasztott vadnyuszit – ami tegnap kikerült a hűtőből, ma pedig az asztalunkon végezte
Read moreMég a múltkoriban kaptunk a szomszédasszonyunktól egy fagyasztott vadnyuszit – ami tegnap kikerült a hűtőből, ma pedig az asztalunkon végezte
Read moreA múltkori dél-olaszországi utazásunk egyik nagy gasztró élménye volt a citrommártásos, mentás tészta, amit most kicsit továbbfejlesztettem. Még a Lidl-ben
Read moreEsztikém pénteken délután kivett egy méretes kacsát a fagyasztóból, majd jelzés értékkel a konyhai pultra pakolta – hátha értem a
Read moreAhogy az előző posztban is írtam, a születésnapi vacsora főétele a báránycomb volt, amit a következőképpen készítettem el: Hozzávalók: 2
Read moreRégóta készültem már erre a klasszikus húsimádó fogásra, de mostanáig mindig valami más került a sütőbe, mindig valami más fogás
Read moreIgen régen szerettem volna már készíteni relette-et, ugyanis sokszor kóstoltam éttermekben előételként, de valahogy az elkészítése eddig elmaradt az életemben.
Read moreA múltkor Tibi, a sógorom meglepett egy báránnyal, illetve azzal, hogy amikor lemegyünk Szegedre, akkor vágják le szegénykét – és
Read moreMég mielőtt belevágnék a recept leírásába, nos azelőtt jelezni szeretném, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a marengói recept alapvetően csirkéből
Read moreMég mielőtt mindenki leírná, hogy Ő nem így készíti a brassóit – nos előtte már azzal kezdem, hogy ez tényleg
Read moreRészeges csirkemell kockák bográcsban, tócsni ágyon tálalva Változtatni szerettem volna a bogrács-pörkölt sztenderden, úgyhogy egy jó barátunk múltkori facebook-os bejegyzése
Read moreBazsalikomos csirkemell darabok, répás, zöldpaprikás rizottóval Az egyik csirkemell projektemből kimaradt néhány darab husi, amelyeket valami hasznos célra szerettem volna
Read more