Portugália – élménybeszámoló VI. – Fátima, Tomar, Portó
Reggel kicsit korábban keltünk, kis csapatunk lement reggelizni – majd a lányok visszatértek a szobába pakolászni, mi pedig Peti barátommal busszal elmentünk az autóbérlős céghez, elintézni a papírmunkát, majd elhozni az autót. Maga a telephely a repülőtér mellett van – de sima helyi járattal oda tudtunk menni, sőt sétálni is alig kellett. Volt egy kis sorban állás, küzdöttünk egy keveset a bérlős csávóval – mert természetesen tök mindegy, hogy előzetesen már megkötöttük a teljeskörű biztosítást, ki volt fizetve az autó teljesen – csak lehúztak még bennünket… Egyet tudok: eddig csak Finnországban volt korrekt és zökkenőmentes az autóbérlés, ott nem szórakoztak velünk, nem volt lehúzás, sőt.
No mindegy, átvettük az autónkat, egy szinte null kilométeres, minden extrával felszerelt, BOSE hangrendszerű Megane combi lett a következő napok járműve – amivel majd kóborolhatunk Portó környékén. Vissza suhantunk a szállodához, kifizettük a kéglit, majd a lányokkal és a csomagokkal útnak indultunk. A táv több mint 300 km volt, de együtt kitaláltuk, hogy ha már autó van a fenekünk alatt – akkor ki is használjuk. Az első cél így Fátima lesz.
Igazándiból egyikőnk sem vallásos, egy ilyen kegyhelyet, zarándokhelyet azonban nem szabad kihagyni – és a döntésünket nem is bántuk meg. Másfél órás autózás után követtük a táblákat, hogy bejussunk a kegyhely közelébe – de parkolót azért nem volt egyszerű találni. Mentünk vagy két-három nagyobb kanyart a belvárosban – de azért egy kicsit messzebb, de azért csak leparkoltunk. Az már elsőre feltűnik, hogy itt minden a zarándokok és ide érkezők kiszolgálásra szolgál – akár a szállodákról, akár az ajándék üzletekről, vagy cukrászdákról van szó. Minden nagyon rendezett, tisztaság és rend van mindenhol – az már elsőre is jól látszik, hogy itt nem az esti nagy bulikról hanem a belső békéről szól minden. Amit azért érdemes tudni erről a településről: 1917. május 13-án itt jelent meg a Szűzanya Lúcia dos Santos, Jacinta és Francisco Marto testvéreknek – majd ennek az eseménynek a folyamodványaként a hely keresztény zarándok hellyé vált. Azóta özönlenek ide az emberek és a hívők Európából és a világ minden tájékáról. A 11.000 lakosú városkában több mint 10.000 fős szállodai kapacitás van – ami már sok mindent el is mond a város életéről.
A parkolóból a google segítségével indulunk el a zarándokhely irányába – majd egy hatalmas szív-kompozíció (Imaculado Coracao de Maria) mellett megyünk el, amely a fátimei jelenések centenáriumának az emlékére készült el 2017-ben.
Itt már a google nélkül is tudjuk, hogy merre kell menni – mert minden irányból jönnek az emberek – fiatalok és idősek, kevésbé- és jól öltözöttek, mindenféle nációból. Nagyon érdekes, hogy nagyon sok fiatalt látunk egy spéci, nagy oldalköpenyes talárba szintén ebbe az irányba vonulni . Később kiderül, hogy ők végzős hallgatók, akiknek közös áldás adás lesz a katedrális előtti téren.
Mi elsőként egy félig föld alatt lévő, óriási, kvázi kör alakú terembe megyünk be – ahol becsléseim szerint minimum 5.000 ember tud egyszerre leülni. Nagyon monumentális, lenyűgöző méretű és hangulatú a hely – ami a modernsége ellenére is nagyon beleillik a többi épület alkotta térbe.
Az épület előtt áll II. János Pál szintén modern szobra, mögötte pedig egy nem is tudom hány méter magas, monumentális, de mégis kecses feszület. Amikor megfordulunk, akkor pedig előttünk fekszik az egész tér, amely méretében – például a körfolyosó átmérőjében – lekörözni a vatikáni Szent-Péter Bazilika méretét is. A tér hátsó felében, annak a közepén magasodik a neobarokk bazilika, ahova esélye sincs a bejutásnak – ugyanis mindenhol kordonok vannak. Ahogy megyünk lejjebb és lejjebb a téren, egyre nagyobb a tömeg, egyre több a taláros fiatal és az ők családjaik is itt csoportosulnak.
A legnagyobb sorban már hosszú órák óta állhatnak a zarándokok (természetesen szigorúan maszkban és betartva a távolságtartás szabályait, többnyire a napon) – nekik pedig a cél maga a jelenések helyszíne (Capelinha das Aparicoes), ahol például a II. János Pál pápa elleni merénylet után kiműtött golyó is megtekinthető – már ha végig álljuk ezt a hosszú sort. Sétálunk egy nagyot a tér különböző részein, próbálunk közelebb jutni a bazilikához – de be kell látnunk, hogy ez így reménytelen vállalkozás. Őszintén, nagyon lenyűgöző látni ezt asok-sok embert, látni ezeket a különleges építészeti műremekeket – és nagyon sajnáljuk, hogy nem láthatjuk a taláros fiatalok tényleges szertartását – de hát sajnos még vár ránk egy közepesen hosszú út. Minden esetre nagy élmény volt, utólag nagyon sajnáltuk volna, ha ezt kihagyjuk.
Innen már nem autópályán, hanem a keskeny, de nagyon jó minőségű alárendelt úton folytatjuk az autózást – a cél nincs is messzire, kb 30 km. A település neve: Tomar. Maga az óváros is megfogott bennünket, mert nagyon hangulatos ez a folyóparti városka – de igazándiból ezt most elengedjük, ugyanis mi a Templomosok egyik utolsó fellegvárába, Portugália egyik történelmi gyöngyszeméhez igyekszünk, amihez azért az autóban is vissza-vissza kell váltani, hogy felérjünk a hegytetőre.
Nem könnyen, de ledobjuk a kocsit az egyik fizetős parkolóban, majd nekivágunk a kaptatónak. Már az első benyomások is fantasztikusak – egy olyan épületet látunk, ami félig erődítmény, félig templom – aminek gyönyörű és könnyed főbejárata van, mégis komoly várfalak veszik körül. Megvesszük a belépőket, majd a falak között csak ámulunk, bámulunk. Hogy értsétek, ezeket a falakat 700 éven keresztül építették, tehát vannak olyan falak és épületrészek, amik a 12. századból valók, a mellette lévő pedig akár 19. századi is lehet. Számunkra megszámlálhatatlan belső kerengőn megyünk át, időnként emeleten, időnként lent, időnként megint valami emeleten vagyunk – közben pedig változnak az építészeti stílusok.
A legnagyobb élmény maga Krisztus rendi kolostor (Convento de Cristo), amely egy manuel stílusban épült, egyedi formavilágú, 12, századi épület. Őszintén, amikor ezek között a falak között álltunk – akkor mindannyiunkat átjárt a történelem egy kis fuvallata. Ott sétálunk, ahol közel 900 éve jöttek-mentek ezek a keresztes lovagok, ezek között a falak között dőltek el országok sorsa – szóval volt egy komoly kisugárzása ezeknek a falaknak. Több mint másfél órát bolyongtunk ezen történelmi falak között, jártunk a ciszternában, próbáltuk beleélni magunkat egy korabeli vacsorába a refektórium hosszú asztala mentén, megnéztük hogy hol főzhettek kb a 15. században – szóval egy nagyszerű időutazásban volt részünk. Közel délután öt volt, úgyhogy sajnos egy kicsit hajtanom kellett a csapatot – ugyanis vagy 150 km még várt ránk. Lett volna még ötletünk, hogy mit, milyen városkát nézzünk még meg – de aztán csak az indulás mellett tettük le a voksainkat.
Már majdnem sötétben érkeztünk meg Portó városába, a google ismét segített megtalálni a szállodát, majd becsekkolás, cuccok ledobása következett. Az autót letettük a szomszédos pláza parkolóházába – majd elindultunk keresni valami helyet, ahol végre ehetünk valamit. Mivel a sétáló utca közvetlen közelében volt a szállodánk, így elindultunk ezen a vonalon, majd egy helyi arc iránymutatása után találtunk egy kedves kis terecskét, ahol egy csomó klassz kis étterem várta a megéhezett turistákat. Be is ültünk a legszimpatikusabba – de tényleg bentre mentünk, ugyanis eléggé hűvöske volt Lisszabonhoz képest. Feltűnő volt, hogy a védettségi uniós kártyát az ajtóban álló csajszi alaposan át is nézte – bár utólag azt láttam, hogy a helyi arcokkal már nem volt ennyire szigorú.
Péter barátom próbált rávenni, hogy egyek rántott pacalt, ami itt nemzeti étel – de elsőre nekem ijesztő volt az ötlet. Én inkább portugál zúza pörkölttel próbálkoztam – és nagyon finom is volt, bár a végén a pacal is nagyon ízlett nekem is. A lányok is különlegességeket ettek, volt itt rák és garnéla tál, Eszterem az asztalnál süthetett helyi kolbászt, de közösen ettünk portói húsos szendvicseket is. Persze a bor szintén helyi volt – amiből aztán több félét is kóstolgattunk. A hely, a kaja és a személyzet is nagyon szimpatikus volt, úgyhogy úgy döntöttünk – ha úgy adódik, akkor ide még eljövünk. (A hely neve: Casa Guedes).
