Oulu – csütörtök és péntek

2021.07.02.2021.07.03. Hegyvári Zoltán

Sűrű napokon vagyunk túl, amit most megpróbálok zanzásítva leírni Nektek. A két napot három név vagy fogalom tudná jellemezni: Palju; Rössypottu ; Poronkäristys.

Nos részletesebben kifejtem. Még Egerben voltunk, Viktor a kollégáival bulizott, amikor néhány képet küldött, hogy grilleznek, piálnak és dézsa fürdőben üldögélnek egy klassz finn helyszínen. Annyira klassz volt a látvány, hogy ráírtam Vikre, hogy erre a helyre el vihetne bennünket is – mire Ő jelezte, hogy ezt a dézsát csak egyszerűen oda rendelték a helyszínre, de ha tényleg tetszik az ötlet, akkor mi is kipróbálhatjuk ezt a dézsás történetet a kertjükben. Persze mondtam, hogy azért ne essünk túlzásba… Eltelt vagy két nap, amikor ismét beszéltünk, majd az én lökött fiam szólt, hogy csütörtökre meg is rendelte a paljut, a dézsát. (Azért annyira volt gondos, hogy rákérdezett a közvetlen szomszédokra, hogy mit szólnának hozzá, mert azért csak az Ő kertjük mellett fogunk csobbani, hangoskodni – de nem volt ellenvetés a részükről).

Csütörtök reggel a megszokott módon indult a nap, de alapvetően semmi túrát, jövés-menést nem terveztünk – mert érzékeltük, hogy Ádinak már elég sok az élmény, a feldolgozandó történet. Hagytuk, hogy Harry Pottert nézzen, de nekünk sem ártott egy kis pihis délelőtt. Úgy volt, hogy egy óra körül érkezik a palju – én komoly kétségekkel és kérdőjelekkel vártam az időpontot – amikor is megjött a ház elé egy utánfutós személyautó egy fiatal sráccal. Az utánfutóra halálosan profin rá volt applikálva egy szuper dézsa, meg minden más, ami a beüzemeléshez, a használathoz kell. Mire én észben kaptam, a srác már le is csatolta az utánfutót, majd egyedül elkezdte betolni a cuccot az épület mellett. Azt mondta a csóka, hogy vitte már be kisebb helyre is az utánfutót – nagyon jó fej volt összességében.

A kertben közösen kitaláltuk, hogy hol legyen a helye a fürdő dézsának, Ő rögzítette az utánfutót, beszerelte a kéményt, a lépcsőt, elővett egy csomó cuccot – közben pedig profin elmagyarázta Viktornak a teendőket. Semmi faxni nem volt, tök lazán, haverkodva ment minden. Tetszett neki, hogy Magyarországról jöttünk hozzájuk bulizni, Viktor ott a helyszínen átutalta Neki az 50 €-t, ami az egész bérleti díj. Én elsőként 100 €-t tudtam, de mivel hétköznap van, meg tűzifát sem kértünk – így az egész mutatvány csak ennyibe kerül. Meggyőződésem, hogy otthon sem tudnánk egy ilyen dézsát bérelni 20e Ft alatt, de mindez Finnországban kb 3 pizza vagy 5 ebéd menü ára. A srác elhúzott, de előtte még mondta, hogy nem is kell neki szólni, majd egyszer csak jön és elviszi a paljut, ami tényleg így is történt – pénteken egyszer csak megjelent, összepakolta az egészet, és már ment is a dolgára.

Én és Eszter is alig hittünk a szemünknek, annyira jól nézett ki a palju a kertben, de a beüzemelés még váratott magára – mert úgy terveztük, hogy csak késő délután, este indul a fürdős buli.

Azt terveztük, hogy négyesben kocsival bemegyünk a belvárosba – és eszünk egy igazi, oulu-i ételt a piaccsarnokban – de Ádám finoman jelezte számunkra, hogy Ő biztos nem megy sehova sem. Nem volt mit tenni, én maradtam vele a házban, Eszti és a kisfia pedig elment beszerezni az ebédet, meg vásárolni némi sört és cidert az estéhez. Hamarosan meg is érkeztek, a csomagban pedig ott volt öt adag helyi leveske. Mesélték, hogy amikor kérték a pultban az ételt, akkor kétszer is rákérdeztek, hogy biztos öt adag lesz-e, mert azért ez az étel eléggé megosztó.

Még a múlt hét péntekén ugyanis Aksu mesélt nekünk erről az ételről (Rössypottu) és azt mondta, hogy azért ezt illik megkóstolni – bár volt egy kis csillogás a szemében. Nos a beszélgetés során próbáltuk kifaggatni, hogy miből is készül ez a leves, mire Ő azt mondta, hogy krumpli, sertés hús és tehén vér… Próbáltuk ez utóbbi alkotó elemet jobban kivesézni, de abban maradtunk, hogy lesz-ami lesz, meg kell kóstolni.

Szóval eljött a nap, és szembesültünk az oulu-i finomsággal, ami tényleg egy babérleveles burgonyaleves, amiben valamilyen hús darabok is vannak, na meg jókora sült vér, levesbetétnek. A helyiek azt hitték, hogy mi nagyon ki leszünk akadva, de aki már járt egy igazi, falusi magyar disznó vágáson, annak már sok újat nem tudnak mutatni. Mi a végén tényleg betermeltük az összes leveskét – persze nem enném minden nap ezt a kaját vigyorogva, de őszintén finom volt. (Na az őszinteség az, hogy Fruzsi elvitte a saját adagját a kórházba ebédre, majd este azt mondta,hogy soha többet… )

Négy körül megérkezett Fruzsi is – azért Neki is kikerekedett a szeme, a palju látványán – de aranyos volt az egyik szomszéd is, aki épp a szaunázásából jött ki a teraszára, majd gratulált Vitkornak, hogy mekkora feeling így pancsizni a kertben. Nos eljött az idő, hogy feltöltsük vízzel a dézsát, úgyhogy indult a slag húzás, majd amikor már elégséges a vízszint, akkor indulhat a felfűtés is. Ez elmondva gyors, valójában egy lassú folyamat, azonban közben van idő lazulni, Fruzsi pedig elkezd főzni.

Az étel, amit a mi kis fogadott lányunk főz: a Poronkäristys. A poron maga a rénszarvas hús, ez az étel pedig félig sült, félig főtt rénszarvas husi krumpli pürével és vörösáfonya lekvárral. Fruzsi kicsit lepirította a húsokat, majd egy hagymás, borókás alapot készített, aztán vagy két órán fedő alatt hagyta, hogy megpuhuljon a hús. Mire a palju elkészült, kb akkor lett kész a kaja is, vagyis egy nagyon igazi finn estét sikerült indítanunk.

A víz szép lassan melegedett, de Viktor már 18 foknál gondolkodott, hogy akár ki is próbálhatnánk, de én ragaszkodtam hozzá, hogy várjunk még. A két fiatal nyomott még egy szaunát – tényleg egyre finnebbek a drágáim – mi pedig Ádámmal olyan 24 fok után ültünk a vízbe. Innen az este arról szólt, hogy üldögéltünk az egyre melegedő vízben, bontottunk pezsgőt, megváltottuk a világot – olyan szinten, hogy éjfél volt, mire rájöttünk, hogy azért holnap a gyereknek munkanap lesz. (Az éjfél csak annyiban volt érzékelhető, hogy a nap effektíve lement, de valójában tök világos volt.)

Másnap azért sikerült 9-ig aludni, kivéve Fruzsit, aki szuper hősként reggel felült a bicajra, és bement dolgozni. Mi összeszedtük magunkat, majd hármasban a városba mentünk, kicsit töltődni élményekkel. Elsőként az oulu-i katedrálist néztük meg kívül-belül, ahol szembesültünk azzal, hogy az itteni orgonista egy magyar úriember: Marosvári Péter. A templom a már Finnország szerte megszokott alul díszítettséget mutatja – de összességében nagyon szép és lenyőgöző.

Az autót hagyjuk a templom előtt, mi pedig átsétálunk egy fából készült, kávézóként üzemelő – gondolom műemlék – világító toronyhoz, ahol fel is megyünk a legfelső szintre is. Eszünk egy kis sütit, Eszti kávézik – mi pedig élvezzük a kávézó hangulatát. Az egyik ajtón van egy cikk, a Liftime 2020-as számában ez a kávézó a 18-ik a sorban, az első pedig az általunk is nagyon megszeretett Regatta, Helsinkiben. (Milyen érdekes, hogy sohasem gondoltam volna, hogy lesznek kedvenc helyeink Finnországban… )

Innen átgurulunk a belvárosba, ahol sétálgatunk az utcákon, de azért be kell látni, hogy egy-két régi illetve egy-egy újabb, modern épület kivételével nem sok stílus mondható el a belvárosról. Minden rendben van, funkcionálisan minden okés, csak valahogy nincs kiforrott arca a belvárosnak – kivételt csak a piac környéke képez. Mi is vissza ballagunk erre a részre, üldögélünk a parton – Ádi egy kicsit durci – majd eszünk ismét sült lazacot és mini halacskákat.

Hazafelé megnézzük, hogy hol és milyen kórházban dolgozik Fru, majd elmegyünk és Viktor meló helyét is megnézzük. Fruzsi kórháza az egyetem környékén, egy gyönyörűen parkosított, modern városrészben fekszik – és őszintén nem olyan, mint egy átlag kórház.

Viktor munkahelye szintén egy külön városrészben van, itt több, nagyobb utca is csak a tech és elektronikai, startup cégeknek van kialakítva – mindenhol a profizmus, a korszerűség látszik. Őszintén mindketten nagyon büszkék vagyunk a gyerekekre, hogy ilyen színvonalon, ilyen helyen dolgozhatnak.