Rendezvények, egyebek

Mert nekünk mindig mindent ki kell próbálni, avagy éljen a vietnámi konyha – Vendégposzt

Georgina és Bálint éppen Vietnámban utazik, motorozik és eszik, most egy picit az Övék a Húsimádó blog – tehát érkezzen egy vendégposzt Tőlük.

írta: Kucsera Georgina

Ha Vietnámról olvasunk hasznos információkat, abban biztosan szerepel, hogy az odautazók ne igyanak csapvizet, még csak fogat se mossanak vele, ne egyenek az utcai árusoktól, pucolt gyümölcsöt is csak a szállodában fogyasszanak. Kulináris sajátosságuk, és mindenképpen kóstoljuk meg a tavaszi tekercset, és Pho levest.

Aztán aki ideérkezik vagy betartja vagy nem ezeket a jó tanácsokat. Mi igyekeztünk! Bár fogat mindennap mosunk többször is csapvízben, rosszul eddig még nem lettünk tőle. Utcai árusoktól továbbra sem veszünk semmit, de nem a jó tanács, sokkal inkább a körülmények miatt. Van olyan étterem, ahová alapból nem megyünk be a kiáradó, ínycsiklandozónak nem éppen nevezhető illatok miatt. (A mai napig nem tudtunk rájönni, hogy minek lehet ennyire erőteljes szaga, ami inkább taszít, semmint vonz minket.)

Tavaszi tekercs és Pho leves pipa.

 img_1186.jpg

A vietnámi konyha nagyon ízletes, és élvezetes. A legtöbb étel a sós, az édes, a savanyú, és a csipős ízek egyensúlyára épül. Még a dinnyéhez is kapunk chiliport, és kigondolná, de nagyon jó az összhatás. Ugyanakkor előszeretettel fogyasztanak itt csigát, békát, kukacot és rovart is. Sőt a helyi boltban főzésre előkészített friss kukacok vigyorogtak ránk közvetlenül a lazac mellett. Nem vettünk, maradtunk a csirkénél.

 img_1128.JPG

Az ízek harmóniája, és a különböző módon elkészített tengeri fogások miatt előszeretettel járunk étterembe.

Hatalmasakat nevettünk, amikor magunknak készíthettük el a hagyományos Pho levest, illetve amikor vietnámi barátaink javaslatára fogalmunk sincs, hogy milyen tengeri herkentyűt kóstolhattunk meg. De még mindig nem sikerült kipróbálnunk minden nemzeti ételnek számító fogásukat, úgy mint a Banh mi-t, ami tulajdonképpen egy szendvics, vagy a Chao-t azaz a rizskását.

Ugyanakkor egy ételmérgezéssel már gazdagabbak vagyunk, s ennek köszönhetően kipróbálhattuk a helyi nemzetközi kórházi ellátást is. Hardcore élmény volt… köszönjük, nem kérünk belőle többször.

A tanulság:

  • soha többet nem eszünk olyan helyen, ami előtt lefullad a motorunk,
  • még akkor sem, ha tele van, és színvonalasnak néz ki,
  • még akkor sem ha körbeugrálnak minket,
  • a konzervtonhal biztonságos,
  • főzni jó!

De továbbra is töretlenül lelkesek vagyunk, már voltunk pizzériában is.

Nézd meg a YouTube csatornánkat a videókért:

https://www.youtube.com/channel/UCW999Ef-w4qHES4zJYhGgtA?sub_confirmation=1

További posztok Vietnámról: https://hegyvari.blog.hu/

 hegyvari_com_1.jpg

Vélemény, hozzászólás?