Levesek

Sütőtök krémleves gyömbérrel és kakukkfűvel, sült kolbászmorzsákkal és pirított napraforgómagokkal

IMG 1100

Itt a sütőtök szezon, mint minden évben mi is gyakran készítünk ilyenkor levest ebből a csodából. Most is így tettem – és nagyon meggyőző lett a végeredmény. A gyömbér, a kakukkfű és a sütőtök igazán jól együttműködő hármas, a kolbászmorzsa és a magocskák pedig felteszik az egészre a koronát.

Hozzávalók: 

  • 1 db sütőtök
  • 2-3 fej burgonya
  • 2 fej hagyma
  • alaplé
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 6-8 ág kakukkfű
  • friss gyömbér
  • só és bors
  • kolbász
  • napraforgó magok

IMG 1072

Első lépés: feldaraboljuk a sütőtököt, nagyjából hasonló méretű kockákat szeletelünk belőle. Innentől kétféle utat járhatunk be. Az első az, hogy sütőpapíron megsütjük a sütőtök kockákat, ami azért jó, mert így teltebb, intenzívebb lesz a végeredmény. A másik út az, hogy nem sütjük elő őket, hanem rögtön mennek a lábasba.

IMG 0712

IMG 0715

IMG 1076

IMG 1078

Második lépés: a hagymákat vajon megdinszteljük, majd a meghámozott és falkockázott burgonyákat a lábasba dobjuk. Öntünk alájuk egy kevés alaplevet vagy vizet, majd addig főzzük őket, míg szinte szét nem esnek. Érkezhetnek az ízesítő elemek: fokhagyma, a mozsárban megtört kakukkfű levelek, a reszelt gyömbér, a só és a bors.

IMG 1072

IMG 1074

IMG 1075

IMG 1080

IMG 1081

Harmadik lépés: a gyönyörűen megsült kockákat a lábasba szórjuk, öntünk melléjük alaplevet és/vagy vizet, majd hagyjuk, hogy a leves finoman rotyogjon, és az ízek összeérjenek. Ha már minden klasszul puha, akkor jöhet a botmixer, amivel simára dolgozzuk a levest. Még kóstolgatunk, ha kell fűszerezünk, és szemünket a levesbetétek felé fordítjuk.

IMG 1083

IMG 1086

IMG 1089

Negyedik lépés: egy serpenyőben kolbász karikákat dobunk, finoman megpirítjuk őket – de törekedjünk arra, hogy ne száradjanak ki teljesen. Ha elkészültek, akkor géppel morzsa méretűre daraboljuk az egészet, majd a kisült zsiradékkal együtt egy kisebb tálba szedjük mindet. A serpenyőt gyorsan kiöblítjük, majd napraforgó magot pirítunk, amit szintén egy kis tálkába kerül.

Ötödik lépés: tálalunk és jóízűen eszünk. A levest a tányérokba szedjük, jöhetnek a kisült kolbászmorzsák és a zsiradék, na meg a pirított magok. Fontos, hogy sokat készítsetek, mert ez a leves nem csak frissen, hanem másnap is nagyon jól tud esni…

IMG 1111

IMG 1100

Sokan vannak velem a FB-on és az Instagramon is, de aki szeretne ott is követni, annak ajánlom az alábbi linkeket:

facebook_1.jpg

insatgram.jpg

 

Vélemény, hozzászólás?