Tisza-tó, 101 km tekerés, süllőpofa roston – avagy a haverokkal ismét körbetekerünk egy tavat

terkep.jpg

Most ismét nem receptet, hanem egy élmény megosztását hozom a blogra – de azt hiszem, simán belesimul az eddigi posztokba. Az idei évben tavasszal már jártunk a srácokkal a Velencei-tavi bringaúton, majd nyáron 2,5 nap alatt körbetekertük a Balatont – most pedig a Tisza-tó került a porondra. 

img_0276.jpg

Már egy hónapja belőttük az október 1-i időpontot, aztán izgulhattunk, hogy milyen lesz az idő. Szerencsénkre az ősz legszebb hétvégéjét sikerült abszolválni, gyönyörű napsütéssel, na meg egy kis széllel is, ami persze szinte mindig szembe fújt.

A terv az volt, hogy a szombati napon reggel elindulunk a gáton, majd a kisebb kör után Sarudon grillezünk valami finomat, majd másnap megyünk haza. Idő közben a srácok kitalálták, hogy ne kocsival menjünk a tóhoz, hanem azt a távot is kerékpárral teljesítsük, ami a részükről meg is valósult. Én csupán azért nem vállaltam ezt be, mert én voltam a házigazda, ami azért munkával és felelősséggel is jár: fűnyírás, ágyak előkészítése, kaják pácolása, sörök beszerzése, stb.

Nos a vége az lett, hogy én péntek kora délután autóval lerongyoltam a sarudi házunkhoz, előkészültem mindennel, és vártam a fiúkat. A tüzet épp csak begyújtottam, a bogrács még kint sem volt az udvaron, amikor megjött az első két barátom, letudva az 50 km-es első etapot. Túlestünk az első pálinkákon, az első fröccsökön – én pedig nekiestem a vacsorának. Azt találtam ki, hogy filézett csirkecombokat készítek részeges módon, újhagymás tócsni ágyon. A receptet most ne írom le még egyszer, de akit részletesebben érdekel, az itt elolvashatja.

Idő közben megjött a többi srác is, belakták a házat, mi pedig Pisti barátommal elkezdtük gyártani a grillen az újhagymás tócsnikat, a bográcsban pedig el is készült a hús is. A tűz mellett megterítettünk, én tálaltam, és le is szaladt több mint 2 kiló csirkecomb, rengeteg tócsni – na meg némi italka is. Egy tuti, nagyon jól indult a hétvége, nagyon jó kis este kerekedett.

24068794_d1472f1d9965d0df6208e374208fa889_m.jpg

Reggel már 7 körül kezdődött a jövés-menés a házban, én kirongyoltam a konyhába – és elkezdtem gyártani a tojásrántottákat, ham and eggseket, készült a forró tea, a kávé – mert hát azért csak én vagyok a házigazda. Már a kertben kezdett simogatni a napocska, tömtük a fejünket, azután pedig mindenki nekiállt szerelgetni a bicaját.

Fél óra múlva összeállt a csapat, és célba vettük Poroszlót. Már reggel úgy döntöttünk, hogy nem vagyunk puhányok, vagyis nagy kört tekerünk, úgyhogy haladni kellett. Az első állomás így Poroszló volt, elhagytuk az Ökocentrumot, majd kereszteztük a 33-as főutat – innen azonban sajnos elfogyott az aszfaltos út, de ez nem ért meglepetésként, azért tudtunk róla. Úgy terveztük, hogy ezen a poros, kicsit hepehupás részen túlesünk már a tekerés elején, hogy utána már csak az aszfaltozott, simább út következzen. 

A második település Négyes volt, ahol megálltunk egy 20 perces feltöltődésre és kávézni. A falu közepén van egy klasszik kocsma, a Sörbontó Söröző, ahol a fiúk szerint egész jó volt a kávé, mellette pedig ott egy Coop üzlet  – ahol Túri Rudi és némi üdítő volt a sláger. 

A sorban a következő település Tiszavalk volt, majd Tiszabábolna, Tiszadorogma és a komp következett. A komp előtt ismét pihentünk egy kicsit, fotózkodtunk, majd átsuhantunk a túloldalra.

img_0255.jpg

Innen nagyjából délnyugatra vettük az irányt, amiben semmi rossz nem lett volna, hacsak a szél nem fújt volna pont szembe. Eddig olyan 20-21 km/h-s sebességet tartottunk, innen azonban már csak 17 km/h-val sikerült csak haladni – ugyanolyan erőbedobás mellett. Az idő ettől függetlenül jó volt, igazi szép őszi napsütést kaptunk, úgyhogy nem morgolódtunk.

Küzdöttünk a széllel, de csak beérkeztünk Tiszafüredre, ahol szintén egy kiskocsma előtt rendeztük a sorainkat. Gyakorlatilag már majdnem a táv felénél jártunk, úgyhogy jó volt a hangulat. Kitaláltuk, hogy megnézzük az újonnan átadott kerékpáros centrumot – amit meg is tettünk. Míg a srácok a földszinten nézték meg a kölcsönözhető kerékpárokat, addig mi Gáborral feltekertünk a második emeletre, a “kilátóba”. Hát azért olyan nagy látvány nincs onnan, meg egyébként is óriási hulla szag van fenn. Lenne egy kávézó vagy bár, de semmi sincs nyitva, csak egy csomó napozóágy és asztal áll ott árván. Hogy szombaton, napközben miért így van, azt nem tudom, de azért luxusnak tűnik.

Nos azért sokat nem időztünk, továbbálltunk, de nem is mentünk olyan sokat. Menet közben, Tiszaörvénynél láttunk egy klassz helyet, ahol meg is álltunk – mivel azért az éhség nagy úr. A hely neve: Stég. Na itt lehet enni süllőpofát, meg különböző halászleveket, halételeket. Ha erre jársz akár kerékpárral, akár máshogy, akkor állj meg, mert megéri. Nagyon jó az étlap, jó a kínálat, ki lehet ülni a víz mellé – szóval egyszerűen klassz az egész.

img_0270.jpg

Itt tényleg lazítottunk egy nagyot, élveztük a napsütést, néztük az elsuhanó hajókat és a csinos csajokat, vagyis készültünk a következő 50 km-re. Most egy nagyobb dózis következett a tekerésből, széllel szemben, egészen Abádszalókig. Most is próbáltunk 20 km/h-s sebesség körül bicajozni – volt amikor sikerült, volt amikor nem. Egész élénk volt a kerékpáros forgalom úgy szemben, mint mellettünk is. Jó ezt látni, jó hogy a családok, a barátok együtt tekernek, mindenki a maga tempójában.

Abádszalókra beérve már enyhül a szél, de azért kicsit kiszedte a zsírunkat ez a szakasz. A strand területén leültünk egy kicsit lazulni, na de hova? Hát egy belga sörözőt találtunk, ahol gyönyörű korsókból cseh és belga söröket fogyasztottunk, ami árnyalja a sport teljesítményünket – de nagyon jól esett. A hely nem csak azért belga, mert ilyen söröket árul, hanem azért is mert a tulaj egy belga srác, akivel kedélyesen megváltottuk a világot. 

Elhagyva az abádszalóki kikötőt végre oldalról kaptuk a szelet, javult a tempó, és tekertünk a vízerőmű felé. Az út egy idő után megváltozik, a hagyományos aszfalt helyett megjelennek a betonlapok, ami a gyerekkorunkat hozta elő, amikor az M7-es autópálya is ilyen burkolattal bírt…

Kiskörén sikerült egy kicsit elkeveredni, de aztán csak megtaláltuk a gátat – és már hazafelé tekertünk. Abban maradtunk, hogy Dinnyésháton még egyszer megállunk, onnan pedig már csak 9-10 km van hátra. Így is lett, a kikötőig tempósan tekertünk, majd a padokra leülve élveztük a közelgő naplementét. Érkezett egy hívás, amiből kiderült hogy Robi barátunk immáron nagyapa, vagyis este nemcsak a sikeres kerékpározásra, hanem egy új élet születésére is koccinthatunk majd. 

img_0283.jpg

Én az utolsó 10 km-en már éreztem, hogy van mögöttünk egy szép távolság, már nem ment a 20-as tempó, csak a 17-es, de az nagyon éltetett, hogy végre leszállhatok a nyeregből. Lassan azért elkopott minden kilométer, ráfordultunk a kapubejárónra – és Samu kutya legalább annyira vidám volt, mint mi.

A háznál mindenki lepakolta a cuccát, rendbe rakta magát, majd kiült a kertbe  – én pedig beizzítottam a Landmannomat, és nekiálltam a vacsorának. Nem bonyolítottam túl a dolgot, vagyis előző este előkészítettem a darált húst, ami a fő alapanyag volt. A tervezett vacsora: mics steak burgonyával, paradicsom lekvárral és zakuszkával. Most itt sem írok konkrét receptet, de itt és itt olvashattok róla…

Mondanom sem kell, hogy úgy elfogyott 2,5 kiló hús, hogy nyoma sem maradt, a paradicsom lekvár pedig mindenkit levett a lábáról. Nos ez utóbbiról még a blogon sem írtam, de ami késik az nem múlik… 😀

img_0296.jpg

Másnap reggel míg a srácok készültek, addig én kiszaladtam a boltba, vettem friss zsömléket, virsliket – és gyorsan elkezdtem gyártani a grillen a sült virsliket. Szintén készült a forró tea, a kávé – a srácok megterítettek a kertben, aztán élveztük a közös reggelit. A kajálás után a csapat egy része ismét kerékpárra pattant, és realizálta a reá váró további 50 km-t, én pedig visszaállítottam a házban az eredeti rendet.

Hazaérve megszorongattam a szíven választottját, majd bősz délutáni szundikálásba kezdtem – mert ekkora jött ki rajtam az igazi fáradtság. 

Hogy milyen volt? Egyszerűen fantasztikus. Letekertünk több mint 100 km-t, volt aki több mint 200-at, ettünk nagyon sok finomságot, élveztük a vénasszonyok nyara utolsó napjait, szültünk – szóval volt itt minden. Egy tuti. Jövőre megint indulunk tavakat kerülni, jöhet még a Fertő-tó, de a Balatont és a Tisza-tavat is megismételjük. Ha tehetitek, Ti is próbáljátok ki! 

Vélemény, hozzászólás?