Citromos, tárkonyos halleves
Citromos, tárkonyos halleves
Elég gyakran főzünk különböző halakból halászlevet, már csak azért is, mert néha napján a horgászatomnak is van eredménye, na meg azért is, mert Eszterem szegedi menyecske – és hát egy szegedi lányok ereiben halászlé csörgedezik. De azért a halászlén túl is van élet, illetve étel – így ki szerettem volna próbálni valami mást is… Nos ez született belőle.
Volt a fagyasztónkban egy három kilós gyönyörű harcsa, ami sajnos nem az én pecám végéről került a hűtőnkbe, hanem Poroszlón voltam kénytelen megvásárolni. Nos a nagybajszúnak levágtam a fejét na meg a farkát – ez lesz a levesünk alapja, a többi részéből pedig harcsa paprikást készítettünk – ami egy másik lapra tartozik.
A műveletsort a hagyma megpucolásával, feldarabolásával, majd szalonna kockán való megdinsztelésével kezdtem, majd ment bele a fej és az úszó is egyben, illetve daraboltam bele 2 db paradicsomot is, na meg fokhagymát. Fedő alatt hagytam párolódni az egészet. Az volt az elképzelésem, hogy a halat teljesen szét is főzöm, majd a leszedegetett húsokat átpasszírozom. Így is lett, a hal szinte szétesett, a csontokat és szálkákat kiszedegettem, majd egy közepes szűrőn átdolgoztam az egészet, sőt egy botmixerrel homogénre is dolgoztam az alapomat.
Úgy gondoltam, hogy a hal ízéhez nagyon fog passzolni a tárkony és a citrom, így mindkettőből elég gazdagon tettem is a levesembe. Mivel a teraszunk teli van friss tárkonnyal, így ebből behoztam egy marékkal, majd apró darabokra vágtam ezt az ízletes fűszert. Egy fél citromot a levesbe facsartam, majd sóztam és borsoztam az egészet – és elkészítettem a zöldségeket.
Répát és burgonyát közel azonos darabokra vagdostam, majd először a répát, majd később a burgonyát is a lébe dobáltam – és így főztem őket puhára. Úgy éreztem, hogy összeállt az íz, amit korábban elképzeltem. Tálaláskor még minden tányérba dobtam egy-egy karika citromot – és már lehetett is kanalazni a könnyű, de ízletes hallevesemet. A családnak és személy szerint nekem is nagyon bejött az íz és az állag, úgyhogy ismétlés következik.