Egy retro klasszikus – Frankfurti leves
Egy retro klasszikus – Frankfurti leves
A régi idők menzai emlékei jöhetnének elő, ha akkoriban nem egy zsírban úszó, néhol egy-egy zöldséggel tarkított étele lett volna az iskolai étkeztetésnek ez a fogás. De mi úgy gondoljuk, hogy lehet ezt jól és tartalmasan is készíteni, úgyhogy időnként elő-elő fordul a konyhaasztalunkon – így megszépítve a korábbi emlékeinket.
A frankfurti leves első fontos eleme a gyönyörű és zsenge kelkáposzta, úgyhogy a piaci sétánk első állomása az, hogy ezt beszerezzük. Kell még répa, petrezselyem gyökér, zeller, karalábé, de mi most teszünk bele karfiolt is – mert igazi késő őszi, tartalmas levest szeretnénk készíteni.
Otthon vöröshagymákat megtisztítok, majd géppel ledarálom őket – és a leveses lábasunkba fedő alatt elkezdem párolni. Amint jó az állaga a hagymának, besűrítem két evőkanál liszttel, majd felengedem vízzel – és igyekszem simára keverni az állagát. A kelkáposzta negyedét feldarabolom, majd bedobom a lábasba ezt is párolni – majd jöhetnek a fűszerek is. Só, bors, kevés kömény, petrezselyem, kevés tárkony és két gerezd fokhagyma megy a lébe. Hagyom, hadd főljön és párolódjon a leves alap, majd jöhet a répa, később pedig a karfiol. Alakulnak az ízek, szép a levesünk színe, de dobunk még bele kelkáposztát – ez azért jó, mert így ressebb, kicsit roppanósabb zöldségek is a fogunk alá kerülnek – vagyis komplexebb az élmény. Kevés chili vagy erős paprika is kerül még a szinte kész levesünkbe, bár ezzel én óvatos vagyok – mert aki az erősebb ízeket szereti, az majd magának feltunningolja, ha akarja.
Egy serpenyőben kevés olajon a felkarikázott frankfurti virsliket lepirítom úgy, hogy minden oldaluk szép aranybarna és ropogós legyen, majd a kész levesünk tetejére is öntöm az egészet.
Kész a tartalmas vitaminbomba, amiben szinte megáll a kanál – és egy ilyen leves után már nem is olyan biztos, hogy szükséges a második fogás. És ügye, hogy nem olyan, mint annó a menzán?
