Gombás, petrezselymes töltelékkel töltött, kicsontozott sült csirke
Gombás, petrezselymes töltelékkel töltött, kicsontozott sült csirke
A múltkori kísérletem, melyben megtanultam kicsontozni a csirkét, arra ösztökélt, hogy ismét ezt az utat válasszam a csirke megsütéséhez, mert bár az első műveletek kicsit melósabbnak tűnnek – utána sütni és enni is könyebb az így elkészített húst.
Tehát kezdjük a műveletsort a szárnyasunk kicsontozásával – ami nekem már 90 %-ban a videó nélkül is sikerült. ( Aki lemaradt a műveletről, annak itt a poszt és a videó: https://husimado-blog.hu/2014/03/29/egesz_csirke_kicsontozasa )
Kész vagyunk a csontozással? Ha igen, akkor megérdemlünk egy finom ostorosi száraz, fehér borocskát, ami nekem egy olaszrizling-leányka házasításából született Hetedhét 2010-es bor volt az Orsolya Pince jóvoltából. Az íz, az illat nagyon illet a későbbi végeredményhez, úgyhogy nem csak munka közben, hanem ebédkor is ezt kortyolgattam nagy élvezettel.
Tehát sütünk-főzünk. Száraz kenyeret vagy zsömlét kisebb darabokra török, majd langyos tejjel felöntöm – és hagyom, hadd szívja meg mind magát. Néhány perc elteltével alaposan kinyomkodom őket, és egy serpenyőben kevés vajon lepirítom mindet.
Ezt követően vöröshagymát vajon megpirítok, mely mehet a kenyerekre, majd ugyanez történik a gombákkal is. Gazdagon megszórjuk a kombót petrezselyemmel, ütünk bele két tojást, só és bors mehet bele gazdagon – majd kézzel jól összedolgozzuk a masszát. Elkészült a töltelék, belekanalazzuk a kiterített csirkébe az egészet úgy, hogy a combcsont helyére is jusson gazdagon.
Hívunk segítséget, közben azért Őt is megkínáljuk a borral – majd reménykedünk, hátha nem kér. 🙂
Szóval ketten összefogjuk az áldozatot, az egyik tartja, a másik pedig kötözi a csirkét, mint egy sonkát. A kiindulási alap a két comb, innen haladunk felfelé, majd fordulunk vissza. Egy jénait kivajazunk, csirkénket behelyezzük, meglocsoljuk olívával, öntünk alá egy kis fehér bort és a tálat lefedjük alufóliával. A sütő 220 C-os, kb 1,5 óra párolás, majd az idő letelte után kb fél órányi lesütés úgy, hogy közben egyszer meg is forgatjuk őkelmét. Megvárjuk míg kihűl, hidegen éles késsel szép és egyenletes szeletekre vágjuk – és fürdünk a büszkeségben. Megint szépet és finomat alkottunk. 🙂